2018. január 16. kedd, Gusztáv

A gazdák jó része az alacsony árak miatt kivár

2008. december 5. 09:16 | Forrás: szoljon.hu

Rekordnak számító, tizenegy tonnás termésátlag volt idén kukoricából a karcagi határban. A gazdák bíznak a jobb árban, így betárolták a terményt. Van akinek már ez is több milliós veszteséget, másnak pedig az ellopott juhokkal okoztak kárt.

A karcagi határ városhoz közeli részen van Sz. Nagy András bérelt tanyája. A gazda 130 anyajuhot és annak bárányait gondozza ott nagy odafigyeléssel. Bízik abban, hogy idén elkerülik a tolvajok, hiszen tavaly 15 anyabirkáját vitték el tőle.

- Ebből 8 a legszebbek közül volt - idézi a történteket. A bárányaikat alig tudtam tejjel felnevelgetni. Ha kiszámolja az ember, a 15 anyabirka nyereségnek is jó lett volna. Nem szeretek panaszkodni, de úgy érzem a támogatások és az árak tekintetében is mostoha gyerek most a mezőgazdaság - mondja a gazda, akinek idén jó éve lehet, mert az állatok számára a szálas és abraktakarmánya is biztosított. - Már csak az kellene, hogy karácsonyig kitartson a mostani jó bárányfelvásárlási ár. A 16-20 kilós bárányért nyolcszázegynéhány forintot adnak. Ha ez így marad, elégedett leszek - mondja Sz. Nagy András.

A karcagi határ tilalmasi és kunlaposi részen gazdálkodik Kollát Sándor. A családi gazdálkodó korábban főagronómus volt az állami gazdaságban. Ottani tapasztalatait is hasznosítja 204 hektárján. Két éve összefogott vejével, akinek 85 hektárnyi területe van. - A földünkön búzát, napraforgót és kukoricát termelünk. Most a rekordtermés miatt sajnos elkótyavetyéltem a termés egy részét alacsony áron, mert nem tudtuk betárolni. A búzánk 5,5 tonnát, a napraforgónk 3,2 tonnát, a kukoricánk 7,6 tonnát adott hektáronként. Az a baj, hogy a tavalyi félterméssel jövedelmezőbb volt a gazdaságunk, mint az idei évünk - mondja szomorúan. A raktározott búzát azt ígérték fizetik, de itt is van elmaradás. Hiába a szerződés, ha nem teljesítik. A kukoricát és napraforgót betároltuk, termeltetési szerződésünk van. A 18-20 ezer forintos tonnánkénti ár azonban nagyon kevés. A kukoricán már 3 millió forintos a veszteségem, mert csak Törökszentmiklóson tudtam tárolni. Az odaszállítása 500 ezer forint volt. A napraforgót is alacsony áron és apránként fizetik, így az őszi munkák végzésénél minden forintot jól be kellett osztanunk.

Jövőre a területükön repcét is vetnek. A szakember szerint a gazdák számára kiút lenne az is, ha a vegyszerforgalmazók visszafognák magukat. Hiszen idén a vegyszerezés 30 százalékkal, a műtrágya 100 százalékkal került többe, mint tavaly, és a gázolaj ára is 80 forinttal nőtt. Az állami támogatás nem nyújt minderre fedezetet, sokan zárják milliós veszteséggel az évet.

Befejeződtek az őszi munkák

A karcagi határban befejeződött a kukorica és a napraforgó betakarítása és kész az őszi vetés is. Szőke Sándorné falugazdász elmondta, a termésátlag és a minőség is nagyon jó. A betakarítások után azonnal végzik a gazdák a talajmunkákat és a vetést is. Az időjárásnak köszönhetően több mint 2 ezer hektáron az őszi mélyszántással is végeztek a gazdák. A vetések szépen kelnek, ami biztató a jövőre nézve. A szakember szerint az értékesítésben a gazdák kivárnak, mert a napraforgó tonnánkénti ára 56 000 forint körül van, a kukoricáé 18-20 ezer forint.