2018. április 19. csütörtök, Emma

Hogy közlekedjen a gazda?

2009. április 14. 09:05 | Forrás: baon.hu

Bács-Kiskunban sok a konfliktus a túlméretes mezőgazdasági járművek közlekedési szabályai és a kialakult gyakorlat miatt.

Az agrár-érdekvédelmi szervezetek ellentámadásba mentek át a közlekedési hatóságokkal szemben, mert idén sok gazdát bírságoltak meg az utakon.

A megyegyűlésben Szántó István képviselő javasolta, hogy Bács-Kiskun önkormányzata éljen felterjesztési jogával, és kezdeményezzen jogszabálymódosítást, mert az érvényben lévő előírások életszerűtlenek. Ha ugyanis a traktor 2,55 méternél szélesebb vontatmányt, például vetőgépet vagy talajművelő tárcsát húz, pénzért kell útvonalengedélyt kérni, hogy a gazda egyik tábláról közúton mehessen át a másikra. Ez a szabály évtizedek óta érvényes, de mivel nem vették szigorúan, a gazdákat idén váratlanul érte a sok ellenőrzés és bírság.

12 útvonalengedély Bács-Kiskunban

Bács-Kiskunban különösen kirívó volt az eddigi gyakorlat. Mert míg Békésben vagy Csongrádban évente ezernél is több ilyen útvonalengedélyt kértek és adtak ki, a nagyobb területű Bács-Kiskunban tavaly csupán tizenkettőt. A több ellenőrzést a növekvő közúti szigor, valamint a sok baleset váltotta ki. Bács-Kiskunban tavaly három halálos közúti baleset is történt szabálytalan mezőgazdasági járművek miatt, további nyolc pedig életveszélyes sérülést okozott.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. (a közútkezelő állami szerv, amely az engedélyeket kiadja) lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az érdekvédelmi szervezetek észrevételei alapján a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium munkabizottságot hozott létre, amely több döntést hozott és javaslatokat tett a gazdák terheinek enyhítésére. Ezek egy részét a közútkezelő saját hatáskörben április 14-étől lépteti hatályba, más részük jogszabálymódosítást igényel, ami rövidesen várható.

Április 14-étől változnak a napszakkorlátozásra és járműkíséretre vonatkozó feltételek. A 4 méter szélességet meg nem haladó túlméretes járművek ezután időkorlát nélkül, bármilyen napszakra kaphatnak engedélyt, kivéve azokat az utakat, amelyeken az áltagos napi forgalom meghaladja a 8 ezer egységjárművet. Kísérőjárműre viszont továbbra is szükség lesz, kivéve a 3,2 méter szélességet meg nem haladó túlméretes járműveket, amelyekhez csak lakott területen kívül, emelt sebességű főúton kell kíséretet biztosítani. Túlméretes a jármű, ha 2,55 méternél szélesebb.

A földutakra a jövőben nem kell engedély

A jogszabály-módosítás ismert változata szerint csökken az úgynevezett kistérségi engedélyek eljárási díja, hatókörük pedig 20 kilométer helyett 35 kilométer lesz. Alapvető fordulat várható a földutakon. A tervezet szerint a jövőben nem lesz szükség útvonalengedélyre, ha a túlméretes jármű kizárólag földúton közlekedik. A Petőfi Népe által megkérdezett szakértő szerint az útvonalengedély nem csupán bürokratikus aktus, hanem annak biztonságos meghatározása, hogy a túlméretes jármű A-ból B-be milyen útvonalon és milyen kiegészítő feltételekkel jusson el.