Milliárdos pusztítást okozott a jégeső a mezőgazdaságban
Közel 1,1 milliárd forint kárt okozott a júniusi jégeső; helyenként a teljes termés odaveszett - derült ki a Somogy megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal (MgSZH) összegzéséből.
Csaknem 15 ezer hektárt sújtott a vihar. Igen rosszul jártak a gabonatermesztők; az árpán és a búzán kívül nagyjából 5500 hektáron károsodott a kukorica is. Varga Gábor, az MgSZH somogyi főigazgatója kérdésünkre hétfőn azt mondta: a végleges kárt október végén, a betakarítás befejezésekor lehet megbecsülni.
Annyi már most bizonyos, hogy az utóbbi évek egyik legsúlyosabb természeti csapása érte a somogyi gazdákat. A főigazgató jelezte: 350 hektárnyi szőlő- és gyümölcsültetvényt is megtépázott a vihar.
- A sort hosszan lehetne folytatni - mondta. - Feltűnő, hogy milyen nagy területen sérült az őszi káposztarepce. Csaknem 2200 hektáron károsodott; ez az összterület 11 százaléka.
Összesen 25 somogyi település határában tombolt a vihar. Különösen súlyos veszteséget szenvedtek el a segesdi, az ötvöskónyi és az inkei termelők.
Növénytermesztés rovat:
- Betiltják, pedig jó, és egyelőre nincs helyette más
- Mégsem lesz gond a hazai gabonaterméssel
- A repcében egyaránt kitelelt a gaz és az ormányos
- Megkezdődtek a munkák a földeken
- Jön az öntözési ügynökség, milliárdok ömlenek a gátakba
- A téli fagyveszély mögöttük, a szeszélyes tavasz előttük
- A lemosó pótolja, amit a tél elmulasztott
Legolvasottabb
Legfrissebb
Eseménynaptár
| augusztus 17. | Farmer Expo, Debrecen |
| augusztus 31. | Stihl Timbersports döntő, Bükkzsérc |
| szeptember 13. | HAICTA 2013, Korfu |
| október 24. | STIHL Timbersports Világbajnokság |
