Magyar fűszerpaprika: kiváló minőség
A tavalyihoz képest idén jóval nagyobb területen termesztettek fűszerpaprikát az országban. A hazai paprika minősége kiváló, csak ezt sok magyar háziasszony még nem tudja.
A hazai fűszerpaprika termőhelyek nagyobb részén jó lett az idei termés, de egyes területek között nagy eltérések vannak - értékelt Timár Zoltán, a kalocsai Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Míg Csongrád megye egyes területein a kevés csapadék miatt csak 4 tonna körüli az eddigi termés hektáronként, Bács-Kiskun megyében jellemzően tíz tonna felettiek az eredmények. Ha a jó idő tovább tart, és nem lesz fagy, ezek a számok még nőhetnek, mivel a még a földeken levő termés is beérhet.
A felvásárlási árak is változatosan alakulnak, nagyban függenek a feldogozó cégtől, kézzel vagy géppel szedték-e le a termést, illetve, hogy az milyen minőségű. Az őrleményt készítő vállalatoknál jellemzően alacsonyabb, a paprikakrémeket készítőknél valamivel magasabb az átvételi ár, ami tág határok, idén mintegy nettó 85-150 forint között mozog.
Timár Zoltán elmondta, hogy ebben az évben hozzávetőleg 2500 hektáron termesztettek fűszerpaprikát az országban. Ez a tavalyi ezer hektár körülihez képest nagy előrelépés, ám 2004-ben még 5-6 ezer hektáron termett a paprika.
A visszaeséshez hozzájárultak a korábbi paprikabotrányok, az olcsó külföldi konkurencia, és a magyar vásárlók zömének tájékozatlansága is: az itthoni háziasszonyok zöme a boltban csak az árat nézi, amikor őrölt paprikát vásárol.
Nem árt tudni azonban, hogy a külföldről behozott olcsó paprika festéktartalma ugyan gyakran jobb, mint a magyaré, ám ízben és aromában meg sem közelíti az itthonit. A boltokban árult őrlemények legtöbbje tartalmaz importpaprikát is. A házilag készített fűszerpaprika őrlemény viszont "színmagyar" termék.
Timár Zoltán szerint ezek a paprikák szinte kivétel nélkül kiváló minőségűek. Igaz, a mikrobiológiai szennyezettségük magasabb lehet azokénál, amelyek a nagy feldogozókban készültek.
Idehaza évente nagyjából fél kiló a fejenkénti fűszerpaprika fogyasztás. Az őrölt paprika mellett fellendülőben van a csípős nyers paprika készítmények piaca, amely iránt külföldön is egyre nagyobb a kereslet.
Öntözni kell
Tolna megyében Bogyiszló környékén mondható jelentősebbnek a fűszerpaprika-termesztés. Az egyik helyi gazda, ifj. Keresztes József idén 8 hektáron termesztett paprikát. A termés nem túl nagy, 4-5 tonnára számít hektáronként, ami öntözéssel akár 15 is lehetett volna. Úgy számítja azonban, hogy így is kifut nullára.
Dusnokra adja el a termést, a felvásárló géppel fogja betakarítani a paprikát. Ez ugyan rontja a minőséget, de alacsony termésátlagnál nem éri meg a nagy élőmunka-igényű kézi szedés. A fiatal bogyiszlói gazdálkodó jövőre mindenképpen öntözni fogja a növényt, még ha ez sokmilliós beruházást kíván is. Mint mondja, viszonylag kis területen búzából nem lehet eltartani egy családot.
A vevők jobb tájékoztatására lenne szükség
- Gyenge lábakon áll a vásárlói tájékoztatás - véli Timár Zoltán. A magyar vevők általában nem ismerik a minőségi kategóriákat, csak az árat nézik a csomagoláson. A legjobb minőségű paprika a "különleges" kategória. Ezt követi a "csemege", majd az "édesnemes", végül a "rózsa". A csomagoláson azt is feltüntetik, hogy az őrlemény tartalmaz-e import paprikát. Különleges kategóriájú őrlemény a boltokban kilónként ötezer forint körül kapható. Csemegét négyezer körüli áron, édesnemest háromezer forint körül árulnak a boltban. A jó minőségű házi paprikát 2500-3000 forintért meg lehet kapni a piacon.
Legolvasottabb
Legfrissebb
Eseménynaptár
| augusztus 17. | Farmer Expo, Debrecen |
| augusztus 31. | Stihl Timbersports döntő, Bükkzsérc |
| szeptember 13. | HAICTA 2013, Korfu |
| október 24. | STIHL Timbersports Világbajnokság |
