40 tonna hallal végzett a karbofurán
Szeptember óta 40 tonna hal pusztult el a karbofurán nevű betiltott növényvédőszertől a Csepel és Szigetszentmiklós határában lévő kavicsbánya tó területén.
A rovarölő szert 2008 decemberéig lehetett használni az Európai Unióban, azóta a szer tárolása is tiltott. Most a bányatóba került, eddig ismeretlen úton-módon.
40 tonna hal pusztult el, csaknem 40 éves állomány. Először a sügér, majd a süllő, a busa és az amur pusztult ki a tóból, míg a pontyok viszonylag ellenállóak voltak. Az ügyben feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen gondatlanságból vagy szándékosan elkövetett károkozás gyanúja miatt - mondta el Siket Péter, ráckevei kerületi osztályvezető főállatorvos.
A méreg jelenlegi koncentrációjában nem veszélyes az emberi szervezetre, azonban horgásztilalmat vezettek be. Tavaly Jászárokszállás mellett ugyanez a méreg pusztított el sok sast és más horgascsőrű vadászmadarat. Akkor szándékosan rejtették csali-tetemekbe a vegyszert.
A hatóságok becslése szerint 200-300 liternyi karbofurán kerülhetett a vízbe, így leghamarabb tavasszal telepíthetnek új halállományt a tórendszerbe..
Fogarasi András, a Jó Szerencsét Horgász Egyesület elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: egy csaknem 40 éves halállomány pusztult ki a szennyezés miatt, amely körülbelül 50-80 millió forint kárt okozott a 106 hektáros tórendszer halállományában. Az egyesület elnöke szerint körülbelül 400 mázsa hal pusztulhatott el a tóban, eddig 150 mázsa tetemet szállítottak el és semmisítettek meg.
Környezet rovat:
- Békák védelmében: a város tudta nélkül bontották föl az utat
- Rendbe tennék a majorokat Mezőhegyesen
- Fejlesztik a Vásár-tavat Biharugrán
- Nem szállítja el a szolgáltató a zöldhulladékot?
- A föld mélyétől a pohárig
- Olvadás után: sok a csapadék, de nem számítanak árvizekre
- Bedőlt fák miatt kellett lezárni a Rám-szakadékot
Legolvasottabb
Legfrissebb
Eseménynaptár
| augusztus 17. | Farmer Expo, Debrecen |
| augusztus 31. | Stihl Timbersports döntő, Bükkzsérc |
| szeptember 13. | HAICTA 2013, Korfu |
| október 24. | STIHL Timbersports Világbajnokság |
