Újabb biomassza-erőmű épül
Korszerű, környezetbarát technológián alapuló bioerőmű építését kezdi meg 2010-ben az ELMIB csoport Salgótarjánban. A létesítmény 2012-től mintegy 3800 háztartás és 700 intézmény távfűtéséhez biztosít olcsóbb hőt, és húszezer háztartás ellátásához termel elegendő villamos energiát. A beruházás eredményeként száz új munkahely jöhet létre.
Az építkezést a szükséges hatósági engedélyek beszerzését követően, várhatóan jövőre kezdi meg az ELMIB csoport, és az erőmű a tervek szerint 2012. IV. negyedévétől üzemel. A létesítmény hőértékesítése a teljes kapacitás kihasználása esetén mintegy 200 ezer GJ lesz évente, ami a városi távfűtés jelenlegi hőigényének több mint a felét fedezi. Az erőmű áramtermelő kapacitása eléri a 12,5 megawattot, ezzel közel húszezer háztartás, Salgótarján lakossága látható el árammal. Az erőműben foglalkoztatottak létszáma a tervek szerint 15-20 fő lesz, ám a beruházás további 60-80 új munkahelyet teremt az alapanyag-beszállítóknál.
A mintegy 9 milliárd forintos beruházással megépülő létesítmény elsősorban a máshol nem hasznosítható faanyagokat - erdészeti és faipari hulladékot, fűrészport, illetve a faipari felhasználásra egyébként alkalmatlan aprítékot - használja majd fel. A fás szárú anyagokra alapozó erőmű egyik legfőbb előnye a hagyományos erőművekkel szemben az alacsonyabb környezetterhelés. A létesítmény gyakorlatilag füstmentesen üzemeltethető, miközben a hátramaradó hamu - megfelelő technika alkalmazásával - a termőtalaj minőségének javításához is felhasználható lesz.
Legolvasottabb
Legfrissebb
Eseménynaptár
| szeptember 13. | FAME 2010, Berlin |
| szeptember 14. | Politikai, szociális és kulturális hasadások konferencia |
| szeptember 15. | Fenntarthatósági nap |
| szeptember 22. | Az élhető vidékért - környezetgazdálkodási konferencia |
| szeptember 30. | Georgikon Napok 2010 |
| október 29. | AESOP Conference on planning for sustainable food |
| november 18. | MRTT-vándorgyűlés, Debrecen |
| január 16. | Central European Biomass Conference |
| május 8. | World Renewable Energy Congress 2011 |

