2013. június 19. szerda, Gyárfás

Idén is kaszáltak a parlagfüveseken

2009. november 6. 10:51 | Forrás: teol.hu

Több mint száz esetben rendelt el a földhivatal közérdekű védekezést parlagfűvel szennyezett területeken. Ez jóval kevesebb, mint tavaly.

Az első fagyokig kellett az idén is a földtulajdonosoknak a parlagfű ellen védekezni. Dr. Vörös Géza, a Tolna megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal növényvédelmi igazgatója elmondta, a mérleg kedvezőbb a tavalyinál, de így is akadt munkájuk bőven a földhivatal, az önkormányzatok és a növényvédelmi igazgatóság felügyelőinek.

Külterületen 149 ügyben kellett eljárni, ebből 106-nál rendeltek el közérdekű védekezést, amit két kivétellel a tulajdonos gyorsan el is végzett, hogy a további bírságot elkerülje. Ez összesen 69,5 hektárt érintett. A növényvédelmi bírságot azonban 83 tulajdonos nem kerülte el, ami összesen közel 4 millió forintot jelent.

Belterületen - családi ház kertjében, beépítetlen területen, szántón - 79 ügyben kellett eljárni 63,5 hektáron.

A jegyzők 14 esetben rendeltek el közérdekű védekezést. Eddig 760 ezer forint bírságot szabott ki a növényvédelmi igazgatóság, de az ügyek többsége még nincs lezárva.