IEE RegCEP: Intelligens energia projekt Kelet-Magyarországon
A Kelet-Magyarországi Európai Kezdeményezések Alapítvány részvételével 2009 nyarán vette kezdetét az Európai Unió Intelligens Energia Programja által finanszírozott, mintegy 30 hónapon keresztül zajló "Intelligens Energia Európa" projekt. A projekt célja, hogy a nyolc ország együttműködésével létrejött konzorcium több mint 700 szervezet energiastratégiájához nyújtson szakmai segítséget.
A RegCEP projekt során olyan regionális klaszterek fejlesztése a cél, amelyek az energiapolitika és regionális politika integrációját látják el. A regionális klasztereken keresztül a KKV-k a megújuló energiaforrások alkalmazásának tervezéséhez és az energiafelhasználás menedzsmentjéhez kapnak segítséget. A klasztertagok és a szakmai koordinációt ellátó szervezetek együttműködésének eredményeként a projekt során létrejön egy olyan transznacionális energia-modell is, amely később az Európai Unió országaiban, szélesebb körben is sikeresen alkalmazható. A projekt kulcsfontosságú elemei közé tartozik az egyes munkafázisok, illetve az eredmények disszeminációja a célcsoport felé, illetve a nemzetközi disszeminációs tevékenység is.
Az IEE RegCEP projekt a Lisszaboni Stratégia megvalósításának egy eszköze. A nyolc ország együttműködésével létrejött konzorcium vezető partnere az ír Shannon Development Regionális Fejlesztési Ügynökség. Hazánkat a debreceni székhelyű, Kelet-Magyarországi Európai Kezdeményezések Alapítvány képviseli. Az alapítvány a Kabai Cukorgyár megszűnésének kompenzálására indult különböző programokat (reorganizáció, energetikai beruházások, ipari park fejlesztési programok) igyekszik támogatni ezzel a sajátos Európai Uniós eszközzel. A további partnerek az ír Limerick Clare Energiaügynökség, az észt Balti Innovációs Ügynökség, a szlovén Celje-i Regionális Fejlesztési Ügynökség, illetve a Kssena Energiaügynökség, a brüsszeli székhelyű EURADA (Európai Regionális Fejlesztési Ügynökségek Szövetsége), a bolgár Ruse Üzleti Tanácsadó Központ, illetve a Ruse-i Regionális Energiaügynökség, az olasz Asteria Fejlesztési Ügynökség, valamint a finn Lappeenranta-i és a brit Coventry-i Egyetem.
A 30 hónapos projektmunka során a résztvevő partnerek nemzetközi találkozókon egyeztetik a projektfolyamatok előrehaladását, és állapodnak meg a további kötelező lépések határidejéről. A projekt nyitótalálkozójára 2009. június 10-11. között az írországi Ennisben, a második partnertalálkozóra pedig 2009. november 17-18-án a szlovéniai Celjében került sor. A következő projekttalálkozó 2010. május 11-12. között, az észtországi Tartuban kerül megrendezésre. Ezt követően még további három találkozót tartanak a partnerek Olaszországban, Finnországban, illetve Magyarországon, fél éves időközökkel.
A projekt előkészítését követően jelenleg workshopok szervezése zajlik, amelyek során a projektbe bevont KKV-k meghívott képviselői bővebb tájékoztatást kapnak a projekt számukra lényeges elemeiről, és megtörténik az egyes vállalkozások energiaigényének és energiafelhasználásának felmérése. Ezek a felmérések szolgálnak majd a további kooperáció, és az energiahatékonyság javításának alapjául.
Bővebb információk a projekt honlapján olvashatóak: http://www.regcep.eu/index.html
Energia rovat:
- Megújuló energiát hasznosítanak Szalókon
- Csatlakoztatták a hálózathoz az új pécsi bioblokkot
- Milliókat tudnak spórolni
- Zöldülő járások: biomasszával faragnak a fűtésszámlán
- 27 millió köbméter biogázt termelt a kaposvári cukorgyár
- Megújuló energiát hasznosítanak Abádszalókon
- Energiafát is termelnének a városban
Legolvasottabb
Legfrissebb
Eseménynaptár
| augusztus 17. | Farmer Expo, Debrecen |
| augusztus 31. | Stihl Timbersports döntő, Bükkzsérc |
| szeptember 13. | HAICTA 2013, Korfu |
| október 24. | STIHL Timbersports Világbajnokság |
