2013. június 19. szerda, Gyárfás

Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért

2011. augusztus 18. 09:11 |

Az 1992-ben alakult Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért célja, hogy szolgálja a társadalom fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteinek és szemléletének fejlődését, és hozzájáruljon a fenntartható társadalomhoz vezető út gyakorlati lépéseinek kimunkálásához. Gömörszőlősi programunkat, mint mintaprogramot, ennek a két célnak a megvalósításáért hoztuk létre 1993-ban.

Linkajánló

Gömörszőlős Miskolctól 50 kilométer távolságban, északra található, nagyon közel Szlovákia határához. Az alig nyolcvanfős település magán hordozza az aprófalvas vidéki területek minden jellemzőjét: az elöregedő helyi népességet; a funkciót veszített épületeket; a kiüresedett helyi piacokat; a nyomaiban még fellelhető hagyományos paraszti kultúrát; az újraéledő természeti tájat; a viszonylagos nyugalmat, csendet, tiszta környezetet.

A gömörszőlősi program erre a kétarcúságra próbál megoldást kínálni a fenntarthatóság szemléletében. Hogyan lehet megélni e társadalmilag és gazdaságilag süllyedő világban, anélkül, hogy a természeti környezetet károsítanánk?

Erre a szellemi kalandtúrára hívjuk Önöket nagy-nagy vendégszeretettel. Közel húsz év tapasztalatáról, küzdelmeiről, eredményeiről és kudarcairól tudunk beszámolni látogatóinknak, miközben megismerhetik a gömöri táj szépségét, a helyi ízeket, a fennmaradt helyi szokásokat, vagy éppen a fenntarthatóságot támogató újszerű megoldásokat a házban és ház körül, illetve ízelítőt kaphatnak a gömörszőlősi fenntarthatósági iskola nézeteiből.

Ajánlónkban programelemeket kínálunk fel, és azt a szabadságot, hogy látogatócsoportjaink saját érdeklődésük, idejük és anyagi lehetőségeik függvényében állítsák össze a nekik leginkább megfelelő programot.

Látogatóinkat három-, illetve négyágyas szobákban tudjuk elszállásolni, és többnyire helyi alapanyagból, helyben készült házi ételekkel ellátni. Minderre saját gazdaságunk és konyhánk, szállásépületeink és fogadóközpontunk nyújt lehetőséget. Épületeink kialakítása és működtetése lehetőséget kínál arra, hogy látogatóink tartózkodási idejük alatt közvetlen ismereteket szerezzenek a környezetbarát, energiatakarékos megoldásokról. Felkínáljuk a hagyományos kézműves ismeretek megszerzésének, gyakorlásának lehetőségét, vagy éppen a szerves gazdálkodás szezonálisan éppen aktuális munkáiban való részvételt is: gyümölcskertészkedés, gyümölcsfeldolgozás, biogazdálkodás, komposztálás, élelmiszer-feldolgozás, kecsketartás stb.

Szívesen fogadunk olyan látogatócsoportokat is, akik csak részben veszik igénybe szakmai szolgáltatásainkat, és önmaguk számára szerveznek programot, képzést. Ennek feltétele, hogy a tematika kapcsolódjon a fenntarthatóság ismereteihez, szellemiségéhez.

Áraink

Szállást négyágyas szobákban (2000 Ft), háromágyas szobákban (2500 Ft) kínálunk egy fő számára.

A látogatók igényeihez igazodva étkezési lehetőséget is biztosítunk, minimum 10 fős csoport esetén. Az árakat előzetes egyeztetést követően, a választásuknak megfelelően határozzuk meg. Napi étkezés irányár (reggeli, ebéd, meleg vacsora): 3000 Ft

A csoportfoglalkozások, szakmai programok vezetése óránként 5000 Ft. Amennyiben egyszerre több programot vesznek igénybe, úgy értelemszerűen a lekötött munkaerőt kell megfizetni.

Előadói terem terembérleti díja, amennyiben saját rendezvényekre veszik igénybe: 20 000 Ft, maximum 60 fő befogadására alkalmas. (az árak az Áfa-t tartalmazzák)

A gömörszőlősi fenntartható fejlődési iskola szellemi ajánlata

A teljes program három és fél napot vesz igénybe, de a látogatók kérhetik egyenként is a különböző elemeket idejüknek, érdeklődésüknek megfelelően, vagy ezt a tematikát rövidebb időben, de legalább két napban összetömörítve. Az előadásokat, beszélgetéseket Gyulai Iván, az Intézet igazgatója tartja. Minden napba beiktatunk kisebb, a témához tartozó kirándulásokat a falu környezetében, illetve tanulságos játékokat játszhatnak közösen, vagy bátorságpróbán vehetnek részt.

Programelemek

Egy nap bevezetés a fenntartható fejlődés világába

Előadás, beszélgetés a fenntartható fejlődés sokat vitatott fogalmáról; a fejlődésről, növekedésről és az evolúcióról; a fenntarthatóság filozófiai alapjairól; a rendszerszemléletről.

Fél nap a fenntarthatatlan világ jelenségeiről

Előadások, beszélgetések a fenntarthatatlan világ jelenségeiről, klímaváltozásról, túlnépesedésről, túlfogyasztásról, szociális igazságtalanságról, ökológiai lábnyomról, a csökkenő erőforrásokról és Magyarország fenntarthatósági helyzetéről.

Fél nap a fenntarthatatlan világ okairól

Előadások, beszélgetések a fenntarthatóság értékeiről, az erkölcs szerepéről, a tudásról, szemléletről, a politikáról, a megközelítésekről, a fennálló intézményekről és mindezek kapcsolatáról a fenntarthatatlan társadalomhoz.

Fél nap a szektorokról

Előadások, beszélgetések az energiáról, mezőgazdaságról, iparról, közlekedésről, környezetvédelemről.

Fél nap a jövőről

Előadások, beszélgetések a jövő lehetséges forgatókönyveiről, az esélyekről, a változások elkerülhetetlenségéről és annak eszközeiről.

Fél nap a gömörszőlősi programról

A gömörszőlősi program ismertetése, az elvek, a gyakorlati megvalósítás nehézségei, buktatói, a program tanulságai, valamint a programhoz tartozó létesítmények megtekintése, mint pl. megújuló energia a gyakorlatban (napkollektor, napelem, faelgázosító kazán, esővízgyűjtő, szürkevíz-tisztítás, szélkerék stb.).

A gömörszőlősi fenntartható fejlődési iskola ajánlata a gyakorlati ismeretszerzésre

Az egyes programok időszakiak, függnek az évszaktól, néha az időjárástól is. Általában fél-egy napot vesznek igénybe. A változó lehetőségek miatt a programokat előre kell kérni, egyeztetni.

Az aszalás tudománya: napkollektoros aszaló készítésének módja; aszalható gyümölcsök, zöldségek, gombák; az aszalás gyakorlata; teák a természet herbáriumából.

Gömöri ízek: ismerkedés a kemencével; kemencés ételek elkészítése; kenyérlángos dagasztása és sütése.

A fa tüzelése: milyen fát és milyen állapotban tüzeljünk el, és milyen berendezésben a maximális hatékonyság érdekében?

Sajtkészítés: a sajt az állat takarmányozásától, a fejésen keresztül a készítésig.

A gyümölcsészet mesterfogásai: faültetés, metszés, védekezés a kártevők ellen, gyümölcsfajták.

A gyümölcsfeldolgozás hagyományai: aszalás, befőzés, kandírozás, lekvárfőzés.

A biokert, biodinamikus gazdálkodás és permakultúra gyakorlati ismeretei.

A komposztálás mesterfogásai: komposztkas készítése, száraz toalettek, komposztálás és a komposzt felhasználása.

Nemezelés: nemez- és/vagy rongyszőnyeg készítése.

A fenntarthatóságnak megfelelő háztartásvitel: mit használjunk a háztartásunkban, mit vegyünk, készítsünk magunk, mit tegyünk a hulladékainkkal?

Ismeretszerző kirándulások a környéken

Fél- vagy egynapos kirándulásokat kínálunk szakvezetéssel, amelyek során kultúrtörténeti és természettudományos ismereteket lehet szerezni, vagy gyakorlati, hasznosítható ismertekre szert tenni.

Gombaismereti túra

  • Botanikai túra a külterjes gyümölcsösbe
  • Kirándulás a keleméri-Mohosokhoz
  • Kultúrtörténeti séta a faluban
  • Kirándulás az Aggteleki Nemzeti Parkba, a térségi települések kultúrtörténeti értékeinek látogatása
  • Kincskereső (térkép és leírás) alapján önállóan bejárható útvonalak: Gömörszőlős meséje, Vackor túra, Ökolábon Gömörben. (http://kincskereso.pisztrangkor.hu)

"Paraszt-Wellness" programok

A parasztwellness kifejezés egyik kiváló önkéntesünk, Geri fejéből pattant ki, aki azóta is szorgalmasan szervezi az önkéntes munkások gömörszőlősi hétvégéit. Sokszor szeretnénk kipihenni idegi fáradtságainkat, megszabadulni napi gondjainktól, együtt lenni másokkal, új ismeretségeket kötni, jól elfáradni a fizikai munkában, vagy éppen mások segítésének boldog érzését magunkénak tudni. Erre ad lehetőséget a paraszt wellness. Amennyiben baráti társaságok, munkahelyi közösségek szeretnék ezt megpróbálni, egyeztetett időpontban szívesen látjuk őket.

Mit kínál egy parasztwellness?

A látogatók megismerhetik a gömörszőlősi programot, a fenntartható fejlődés lényegét, a falut és környékét, a gömöri ízeket, és szervezett módon részt vehetnek a programhoz tartozó mindennapi tevékenységekben, mint munkálkodás a biokertben, az állatok gondozása, a külterjes gyümölcsös ápolása, a betakarítási, feldolgozási munkák, a látogatóközpont fenntartási munkái.

Elérhetőség

Gömörszőlősi Oktatóközpont
http://ecolinst.hu
H-3728 Gömörszőlős, Kassai út 37-39

Programszervezés, csoportok bejelentkezése

Vrastyák Mónika
gomorszolos@ecolinst.huTel.: (+36) 30 639 4548

Bemutatás

Füzér Zsolt
kettosvilag@ecolinst.hu
Tel.: (+36) 30 321 4550