2018. január 16. kedd, Gusztáv

A biotermelők lehetőségei nőhetnek, ha összefognak

2013. február 11. 09:19 | Forrás: teol.hu

Ökológiai gazdálkodókat, azaz biotermékek előállítóit várta szakmai tanácskozására az Ökológiai Mezőgazdaság Kutatóintézet (ÖMKi).

A szervezet Kelet-Magyarországon tartott két találkozója után első ízben kereste a Duna nyugati oldalán biogazdálkodást folytató gazdákat, hogy a kutatóintézet munkájáról, másrészt az ökológiai termékek termelői csoportban történő értékesítési lehetőségeiről tájékozódjanak.

- Sok gazdálkodónak nagy terhet jelent egyedül kilépni a piacra, és a gazdasága mellett nem jut ideje és ereje piacfelméréssel, marketinggel, hathatós értékesítéssel foglalkozni - mondta el lapunknak Földi Mihály kutatási referens. - Sokan a megfelelő mennyiséget sem képesek előállítani, amellyel akár a külföldi piacon, akár a hazánkban értékesítő áruházláncoknál labdába rúghatnak, ezért fontos az önszerveződés - tette hozzá.

A találkozónak aktualitást adott az is, hogy az UMVP termelői csoportok céljára nyitott támogatási kerete az idén bezárul. Az elérhető támogatásokról, valamint a piaci lehetőségekről Barta Istvántól, a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárpiaci Főosztály Termelői Szerveződések Osztálya munkatársától értesülhettek az egybegyűlt gazdák.