GMO 
Magyarország kitiltja az új génmódosított kukoricákat
Az eddigieken túl három fajta termesztését engedélyezte a napokban az Európai Bizottság az unió tagállamaiban. Magyarország az újabbak termesztését és forgalmazását sem engedélyezné, és ebben valamennyi párt egyetért.
2009. 11. 03. 09:09
GMO: áll a bál Brüsszelben
Magyarország sem járult hozzá ahhoz, hogy az Európai Unióban újabb három genetikailag módosított kukoricafajta kerüljön köztermesztésbe. A többség, és közöttük az agrárbiztos, Mariann Fischer Boel is a bevezetés mellett lobbizik. Az EU ugyanakkor korlátozza a baromfiimportot.
2009. 10. 21. 11:35
Magyarországon is teremhet GMO?
A fogyasztók többsége nem kér a génmódosított élelmiszerekből. A termelő országok ezért csak nyomott áron tudják eladni terményeiket, s mindent megtesznek, hogy bevessék Európát GMO-vetőmagokkal. Hogy meddig állhatunk ellen az amerikai nyomásnak? A hazai GMO-helyzetről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékesével beszélgettünk.
2009. 10. 15. 09:09
Kinek jó a GMO?
Világszerte több mint 100 millió hektáron termesztenek génmódosított növényeket, miközben azok egészségügyi és ökológiai hatásairól vajmi keveset tudunk. Bár Magyarország egyelőre nem kér a GMO-kból, a módosított genetikai állományú növények már a szomszédban vannak.
2009. 10. 08. 16:03
Az árvizet is túléli a génmódosított rizs
Japán kutatók felfedezték, hogyan élheti túl a rizs az árvizet. Két gén lehetővé teszi bizonyos rizsfajtákban, hogy száraik megnyúljanak, ahogy ellepi őket a víz, és így továbbra is tudjanak lélegezni. A kutatók azt is kimutatták, hogy e géneket más fajtákba is át lehet vinni.
2009. 08. 24. 15:36
GMO: veszélyes játék a növényi génekkel
Elő lehet állítani olyan növényeket, amelyek táplálékba bekerülve elveszik a férfiak nemzőképességét - olvasható a génmódosított növényekkel (GMO-kkal) kapcsolatosan.
2009. 07. 30. 11:22
Sótűrő kukoricára van szükség a klímaváltozás miatt
Az édesvíz megy, a sós víz jön a klímaváltozással. Szokjunk hozzá - de hogyan? Tudósok kutatják a sótűrő növények termesztésének lehetőségeit, génmódosítással vagy anélkül.
2009. 07. 15. 09:50
MON 810: újrakezdődhet a GMO-botrány
Az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hivatala véleményében megerősítette azt az álláspontját, hogy a több uniós tagországban betiltott amerikai génkezelt kukoricafajta, a Monsanto MON 810 fajtája nem tekinthető károsnak az emberi vagy állati egészségre, illetve a környezetre – közölte az MTI.
2009. 07. 02. 12:22
Azonosították az aszálytűrés génjét!
A BASF és a Monsanto tudósai azonosították az aszálytűrő képességért felelős gént. A tervek szerint a gént első generációs aszálytűrő kukoricatermékükben alkalmazzák majd. Ez lesz az első biotechnológiai eredetű aszálytűrő haszonnövény a világon. A piaci bevezetés legkorábbi időpontjaként 2012-t célozták meg, a szabályozói jóváhagyások függvényében.
2009. 06. 29. 11:48
Magyarország saját hatáskörben döntene a GMO-kérdésről
Tizenegy EU-tagállam – közöttük Magyarország – szeretné saját hatáskörben eldönteni, hogy engedélyezi-e a területén génkezelt növények termesztését.
2009. 06. 24. 11:16
Bírósági nem a génmódosított kukoricára
Látványosan megbukott Németországban a Monsanto, a világ legnagyobb mezőgazdasági- és biotechnológiai multija, mivel egy német bíróság Braunschweigben visszautasította a keresetét, amelyben a MON 810-es génmódosított kukorica termesztésének betiltását kifogásolta.
2009. 05. 06. 11:12
GMO-mentes Bács-Kiskun
A megyei közgyűlés vélhetően kimondja pénteken: a géntechnológia bevezetése beláthatatlan gazdasági kockázat, ezért halasztani kell, amíg tudományos vizsgálatok nem igazolják veszélytelenségét.
2009. 04. 23. 09:57
Német nem a GM-kukoricára
Német gazdák ezentúl nem vethetik az egyik genetikailag módosított kukoricafajtát. Hogy a többi, az EU-ban engedélyezett másik 16 GM-fajtával mi lesz, arról nem adott ki részleteket Berlin.
2009. 04. 14. 16:28
EU: mindenki maga dönt a GMO-ról
Nem kell változtatni az Európai Unióban azon a renden, hogy a génkezelt és a hagyományos növények egymás mellett élésének szabályozása a tagállamok nemzeti hatáskörének képezi részét - állapította meg a témával foglalkozó jelentésében az Európai Bizottság.
2009. 04. 03. 14:29
Génkezelt repce kapott szabad utat!
Újabb felvonásához érkezett a géncsata. Magyarországnak, úgy tűnik, sikerül távol tartani a génmódosított termékeket (gm) a hazai termesztésből, ám az unió gm-elkötelezettségét jelzi, hogy tegnap egy génkezelt repcének adott zöld utat. Termeszteni nem, de az élelmiszer-iparban felhasználni szabad.
2009. 03. 11. 16:01
Meghatározó a magyar vetőmag
Az utóbbi években a vetőmag-előállítás a hazai növénytermesztés meghatározó ágazatává vált. Jelenleg a szántóterület 3 százalékán, 120 ezer hektáron termesztenek évente 240 ezer tonna vetőmagot, mintegy 70-80 milliárd forint értékben - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az EESNET (Keleti-Európai Vetőmag Hálózat) háromnapos konferenciájának megnyitóján.
2008. 11. 18. 11:53
Beengedi a génkezelt szójababot az EU
Hamarosan megjelenhet az EU piacán az A2704-12 kódszámmal emlegetett, genetikailag módosított szójabab.
2008. 09. 09. 10:57
Amerikai vállalatok a klónozott élelmiszerek ellen
20 amerikai élelmiszercég ígéretet tett, hogy nem gyárt klónozott eredetű állati hús- és tejtermékeket.
2008. 09. 05. 11:26
Az Európai Bizottság támogatja a génmódosítást
Az Európai Bizottság tudományos kutatóintézetének tanulmánya szerint nincs bizonyíték arra, hogy a módosított génszerkezetű (GMO) növényekből készült élelmiszerek ártalmasak lennének az emberi egészségre - értesült a European Voice című hetilap. Az EU-tagországok megosztottak a GMO-termékek engedélyezését illetően, hazánk egyelőre elutasítja azok termesztését.
2008. 09. 05. 10:58
Állatklónozásról vitázik az EP
Etikailag indokolt-e az állatok és utódaik élelmiszeripari célú klónozása? - erről a kérdésről folytat vitát kedden késő este Brüsszelben az Európai Parlament (EP).
2008. 09. 02. 22:23
Génmódosított élelmiszerek Ukrajnában
Az ukrajnai üzletekben árusított élelmiszerek egyharmada tartalmaz génmódosított összetevőket, de a csomagolásukon nincs erre utaló jelölés. Az Egyesült Államokban az élelmiszeráruházak termékeinek 65 százaléka tartalmaz GM összetevőt, és erről a vásárlók mit sem sejtenek.
2008. 08. 19. 19:30
Biotechnológiai üzem GMO-kísérletekhez
A biotechnológiában elért tudományos eredményeinek gazdasági hasznosításához 171 millió forintos támogatást kapott az ImmunoGenes Kft. a Nemzeti Technológiai Programtól - mondta Kacskovics Imre, a társaság társalapítója.
2008. 08. 12. 09:18
Szójahiánytól félti Európát az USA
Egy amerikai elemzés szerint az EU ellenállása a genetikailag módosított terményekkel szemben oda vezethet, hogy hiánycikké válik Európában a szójabab.
2008. 08. 01. 11:50
EU-s nem a klónozott húsra
A klónozott állatok húsának és tejének a fogyasztása eddig ismeretlen egészségügyi kockázatokat rejthet magában - állapította meg az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA).
2008. 07. 25. 11:49
Zöld út a GMO-takarmány importjának
Az Európai Bizottság az eddigi zéró tolerancia elvvel szakítva a génmódosított (GMO) takarmányok importjának engedélyezése mellett döntött. Ez ellen a múlt héten tiltakozott Hegyi Gyula magyar EP-képviselő öt különböző frakcióból való képviselőtársával együtt.
2008. 07. 16. 16:00
Új távlatok a butanol előállításában
A butanol kedvezőbb tulajdonságokkal bír, mint az etanol. Az első próbaüzem beindítására várhatóan 2009-ben kerül sor.
2008. 06. 30. 09:44
Itt az első magyar transzgenikus hibridkukorica
Széles körű nemzetközi együttműködés keretében született meg az első transzgenikus hibridkukorica, az Mv 500 Bt. Az eredeti változatot (Mv 500) az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete egy francia nemesítő céggel folytatott közös program keretében állította elő.
2008. 06. 30. 09:23
Génmanipulált kukorica Romániában
Annak ellenére, hogy a technológia ellenzői márciusban még a moratórium hírével riogattak Romániában, sem a gazdákat, sem a hatóságot nem sikerült elbizonytalanítaniuk: a tavalyi 350 hektárról idén 8000 hektárra nőtt a genetikailag módosított (gm) kukorica vetésterülete az országban - írja a Napi Gazdaság.
2008. 06. 30. 09:10
Nem egészségtelenebb a cukornál a kukoricaszirup?
Ellentámadásba lendültek az Egyesült Államokban a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup (HFCS) gyártói; több tízmillió dolláros reklám- és marketingkampányt kezdenek arról, hogy a szirup nem egészségtelenebb a hagyományos cukornál.
2008. 06. 25. 09:53
Nestlé: A világot nem lehet táplálni génkezelt termények nélkül
A világ legnagyobb élelmiszer-vállalata, a Nestlé arra szólította fel az európai politika alakítóit, hogy vegyék újra fontolóra a genetikailag módosított (GM) agrárterményekkel szembeni ellenállásuk átgondolását.
2008. 06. 23. 15:07
Szelektíven ölnek a génmódosított növények
A genetikailag módosított (GMO) növények, amelyek a Bacillus thuringiensis toxinjának (Bt) segítségével pusztítják el kártevőiket, nem tesznek kárt ezek természetes ellenségeiben - derül ki egy amerikai kutatásból.
2008. 06. 10. 16:02
Génművesség: modern növényfajták születése
Magyarországon a 2007. évi aszály és kánikula 12 százalékos terméskiesést okozott a búzatermésben és a megszokottnál 45 százalékkal kevesebb kukorica termett, miközben a gazdák 4,2 milliárd forintot költöttek a kukoricabogár elleni vegyszeres védekezésre.
2008. 05. 21. 08:53
Drága a kukorica? Nemesíts édesebb paradicsomot!
Az etanolgyárak kereslete miatt is megugrott kukoricaárak nyomán a Heinz édesebb paradicsomot akar kikísérletezni, hogy így helyettesítse a ketchupjaiban édesítőszerként használatos kukoricaszirupot.
2008. 05. 17. 20:21
USA: Az élelmiszerek 65 százaléka tartalmaz génkezelt összetevőt
Az Egyesült Államokban az élelmiszeráruházak termékeinek 65 százaléka tartalmaz genetikailag módosított összetevőt, és erről a vásárlók mit sem sejtenek - hangzott el a CBS News hírcsatorna tudósításában.
2008. 05. 16. 08:33
Itt a színes rizs
Színes és ízletes rizsfajtákat állítottak elő a tajvani mezőgazdasági kutatóintézetben a Tajnung 67 jelű változat genetikai módosításával - jelentették be a héten.
2008. 05. 10. 18:22
Az EU elutasít két génmódosított kukoricafajtát
Várhatóan elutasítja az Európai Bizottság azokat a kérelmeket, amelyek benyújtói génjeikben mesterségesen módosított kukoricaféleségek európai uniós termesztésére szeretnének engedélyt kapni - értesült legfrissebb számában a European Voice című hetilap.
2008. 05. 04. 15:10
A Monsantóé lett a holland vetőmagcég
A biotechnológiai nemesítésben piacvezető amerikai Monsanto óriáscég megvette a zöldségvetőmag-előállítással foglalkozó holland De Ruiter Seeds vállalatot.
2008. 04. 11. 08:58
Biotechnológiailag módosított növények a környezetvédelemért
Mi köze lehet a genetikailag módosított (GMO-) növényeknek az éghajlatváltozáshoz? Több, mint gondolnánk. A globális felmelegedés következtében számos régióban nő az aszályos időszakok hossza és gyakorisága, ehhez pedig a növények genetikai beavatkozás révén tudnak alkalmazkodni.
2008. 04. 04. 09:05
Tíz évvel a vetés után is kinőhet a génmódosított mag
Egyes génmódosított növények magja akár tíz évet is túlél a talajban, állítják svéd kutatók, miután transzgénikus növényeket találtak egy évtizeddel korábbi kísérleti olajrepcemezőn.
2008. 04. 03. 10:43
Román GMO-tilalom
Románia tilalmat hozott a Monsanto által kreált MON810 elnevezésű génmódosított kukoricafajtára. Az Európai Unióban a kukorica az egyetlen génmódosított termény, melynek kereskedelmi termesztése engedélyezett ? írja sajtóközleményében a Greenpeace.
2008. 03. 27. 20:57
Nagyobb nyereséget vár a Monsanto
A Monsanto, a világ legnagyobb vetőmag-gyártójának előzetes jelentése szerint a második negyedévi profit magasabb lesz az elemzők által vártnál, mivel fokozatosan nőtt a kereslet a vetőmag és gyomirtó iránt. A cég egyben a teljes évre vonatkozó értékesítési várakozásait is megemelte; ez alapján az eddigi részvényenkénti 2,70-2,80 dollár helyett 3,15-3,20-ra számítanak.
2008. 03. 26. 00:32
Nő a génmódosítás-mentes övezet
Egyre több megye csatlakozik a magyarországi génmódosítás-mentes övezethez, az idén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve Hajdú-Bihar megye közgyűlése nyilvánította ki az övezethez tartozását.
2008. 03. 20. 06:47
GMO-javaslat a környezetvédelmi bizottság előtt
Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága hétfői ülésén általános vitára alkalmasnak találta azt a génmódosított szervezetekkel (gmo) kapcsolatos határozati javaslatot, amely a témában 2006 végén, ötpárti támogatással létrejött stratégia gyakorlati kérdéseivel foglalkozik.
2008. 03. 17. 12:41
Ellentmondásos a növénynemesítés helyzete
A jövőben még a jelenleginél is fontosabb lesz a növények nemesítése egyrészt az éghajlatváltozás, másrészt a megnövekedett energiaigények miatt - mondta az MTI-nek Horn Péter akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) agrártudományok osztályának elnöke szerdán Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
2008. 03. 13. 10:54
Legfrissebb
Legolvasottabb
Eseménynaptár
| augusztus 17. | Farmer Expo, Debrecen |
| augusztus 31. | Stihl Timbersports döntő, Bükkzsérc |
| szeptember 13. | HAICTA 2013, Korfu |
| október 24. | STIHL Timbersports Világbajnokság |
