Biomassza 
Megújuló energiát hasznosítanak Szalókon
Abádszalók azon kevés település közé tartozik, ahol a közmunkaprogram részeként a bio- és megújuló energiafelhasználásra is lehetőség nyílik.
2013. 04. 08. 11:13
Nem szállítja el a szolgáltató a zöldhulladékot?
Úgy tűnik, a jövőben nem fogja elszállítani a szolgáltató a bezsákolt avart, lenyírt füvet, ágnyesedéket a háztartásoktól Kecskeméten és több környező településen. A Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. a megváltozott jogszabályi és gazdasági körülményekre hivatkozik.
2013. 04. 08. 11:00
Csatlakoztatták a hálózathoz az új pécsi bioblokkot
Csatlakoztatták a helyi távfűtési hálózathoz a pécsi erőmű új biomassza tüzelésű blokkját a napokban - tájékoztatta a Pannonpower az MTI-t.
2013. 04. 04. 09:50
Milliókat tudnak spórolni
Az egyik legnagyobb mértékű kiadást, a közintézmények fűtését alternatív módon tervezik megoldani több településen is. Tiszaszőlősön például energianyárt ültettek, máshol évek óta bevált a napraforgószár és a nád.
2013. 03. 27. 12:45
Zöldülő járások: biomasszával faragnak a fűtésszámlán
Spórolni kell az energiával, szakemberek szerint a biomassza hatékony megoldást jelenthet a járásoknak. A fűtési költségek akár 20-25 százalékát takaríthatják meg a települések.
2013. 03. 11. 08:59
Megújuló energiát hasznosítanak Abádszalókon
A közmunkaprogram részeként a bio- és megújuló energiafelhasználásra is lehetőség nyílik Abádszalókon a közeljövőben.
2013. 03. 05. 13:20
Energiafát is termelnének a városban
Energiafa termesztésébe fogna idén Kunszentmárton. A Tiszazugban több település lát fantáziát az energianövények hasznosításában, ehhez a népes táborhoz csatlakozik most a város.
2013. 02. 11. 08:59
Szénről biomasszára vált a Vértesi Erőmű
2014 után biomassza erőművé alakul át a Vértesi Erőmű, mert akkortól nem szállít szenet a Márkushegyi Bányaüzem.
2013. 01. 24. 15:39
Lesz már gépük is a pelletkészítéshez
Folyamatosan zajlik az önkormányzati intézményekben a megújuló energiával működő fűtési rendszerek cseréje Nagykörűben.
2013. 01. 23. 15:14
Nádfűtés: a szegény ember melege a jövő energiája
Biomassza-bázisú hő- és használati melegvízellátásra adnak lehetőséget a földterületek a Barcsi kistérségben - pályázati segítséggel.
2009. 12. 08. 12:02
Kukoricával fűtenek Pusztaföldváron
Ropog a tűz, kellemes meleg árad azokból a kazánokból, melyeket átalakíttatott a pusztaföldvári önkormányzat és az idei tél beálltával kukoricával váltotta ki a drága gázfűtést.
2009. 12. 02. 09:23
Brikettüzem épül a jövő nyár elejéig Beremenden
Tavasz végére, nyár elejére brikettüzem épülhet Beremenden a pécsi Alt. Energy Kft. beruházásában - értesítette lapunkat Orsokics István, a nagyközség polgármestere.
2009. 11. 25. 10:19
Újabb biomassza-erőmű épül
Korszerű, környezetbarát technológián alapuló bioerőmű építését kezdi meg 2010-ben az ELMIB csoport Salgótarjánban. A létesítmény 2012-től mintegy 3800 háztartás és 700 intézmény távfűtéséhez biztosít olcsóbb hőt, és húszezer háztartás ellátásához termel elegendő villamos energiát. A beruházás eredményeként száz új munkahely jöhet létre.
2009. 11. 04. 15:15
Bioenergia: a güssingi csoda
A tervek szerint Kiskunhalas, Zsana, Szank és Kiskunmajsa is bioerőművek létesítésével venné saját kézbe energiaellátásának egy részét.
2009. 10. 30. 09:35
Biomassza: Karsai kukoricát égetett
Karsai József az elhíresült 11 évvel ezelőtti búzaégetés után kukoricával tüzelt. Igaz, most nem tiltakozásul, hanem az alternatív energiaforrások mellett agitált.
2009. 10. 15. 09:43
Továbbra sincs béke a szászberki építkezésen
Minden idők egyik legjelentősebb Szolnok megyei beruházásának indult Szászbereken az olasz érdekeltségű pelletüzem és biomassza-erőmű.
2009. 10. 07. 12:10
Energiafüggésre biomassza - Mi gátolja az erdőtelepítést?
Az olcsóbb és elérhető fűtés kéznél van. Az erdőtelepítések révén, a megújuló energiaforrások jobb kihasználásával egyúttal az értékteremtő, hatékony közmunka is megvalósítható.
2009. 10. 02. 12:56
Százezreknek adhatna munkát a zöldenergia
A gaz és az allergén növények helyett energiát is termelhetne sok százezer hektárnyi terület Magyarországon.
2009. 09. 25. 09:57
Harminc százalékot is megspórolnak a biomasszával
Kilenc bakonyaljai önkormányzat is csatlakozik az alakulóban lévő Bakonyhő Térségi Fűtőmű Kft-hez, szándékukat aláírásukkal már hitelesítették. A társaság biomasszával fűtené a közintézményeket, a fűtőműhöz, egy pelletáló üzemhez, kazánok vásárlásához és átalakításához pályáznának, s külső tőkesegítséget is kapnak.
2009. 09. 24. 10:32
Biomassza-erőműnek köszönhető a kisebb fűtésszámla
Az Alfa-Nova Kft. a közeljövőben egy újabb biomasszakazánt is szeretne üzembe állítani, amely a hő mellett villamos energia előállítására is alkalmas lesz. Összességében 8-10 százalékkal is csökkenhet a távhő díja a városban.
2009. 09. 24. 10:26
Express energiafűz: ismét energiaültetvény-telepítési támogatás
A szélsőséges időjárási helyzetek gyakoribbá válásával egyre növekszik a belvizes, illetve az áradásoknak kitett területek aránya. E területek hasznosítására kínál kiemelkedően jövedelmező gazdálkodási alternatívát a hazai nemesítésű fűzfajta, az Express energiafűz (Salix alba Express) telepítése.
2009. 09. 23. 09:15
Több millió liter szesz lesz az olcsó búzából
Európában bioetanol lesz a túlkínálat miatt olcsóvá vált búzatermés egy részéből. Óriási bioetanol-üzemek kezdenek termelni, s újak is épülnek.
2009. 09. 22. 12:27
Alternatív energiára váltanak az önkormányzatok
Beruházások részeként vagy egyszerűen csak takarékossági okokból, de egyre több Békés megyei településen alkalmaznak alternatív fűtési módszereket. A technológiák segítségével akár a költségek 50—70 százaléka is megspórolható.
2009. 09. 22. 09:46
A biomasszával olcsóbb lehet a távhő Szolnokon
Az idei fűtési szezonban már működni fog az a biomassza kazán, melyet tegnap adtak át a szolnoki távhőszolgáltatónál.
2009. 09. 21. 10:54
Egy jó ötlettel a felére csökkentik fűtési költségeiket
Öcsödön pellettkazánok bevetésével közel alaposan mérsékelnék a fűtésszámlát az oktatási intézményekben. Az egyedülálló kezdeményezésre már egy másik megyei település vezetése is felfigyelt.
2009. 09. 16. 11:45
Határon túli településsel építene erőművet Kondoros
A romániai Érmihályfalvával közösen szeretne biogázerőművet építeni Kondoros. A cél érdekében korábban európai uniós forrásokra nyújtottak be pályázatot.
2009. 09. 15. 09:22
Székelyföld: pityóka helyett energiafűz
A székelyeknél is hódít az energiafűz. Mind több falu határban cserélik le a pityókát, meg a törökbúzát a tüzelőanyagot adó fűzre, mert minden szántóföldi növénynél kifizetődőbbek. Hektáronként 1000 euró hasznot is hajthatnak.
2009. 09. 08. 10:50
Tiltakozás a komlói biomassza-erőmű ellen
A Komlói Napok első rendezvényeként sor került az új biomassza-erőmű alapkőletételére az egykori Zobák-akna területén. A helyszínen megjelent környékbeliek egy része viszont úgy véli, a kazán csak port, zajt, növekvő teherforgalmat hoz.
2009. 09. 04. 11:37
Biomassza-erőművet adtak át Szakolyon
Ma adták át Magyarország első, zöldmezős fejlesztésű, önálló biomassza-erőművét Szakolyon. Az egység 19,8 MW-os névleges teljesítménnyel rendelkezik, üzembe állásával több mint 200 ember jut munkához a térségben.
2009. 08. 27. 15:56
8 milliárdos zöld beruházás - energia és zöldség Gyöngyösön
Indulhat a gyöngyösi főiskola, az MVM és az Egererdő Zrt. zöldenergetikai projektje Tasspusztán.
2009. 08. 17. 11:44
Zöldenergia-nagyhatalommá válna Tamási
Az országban eddig három biogázerőmű üzemel. A negyedik várhatóan Tamásiban kezdi meg működését 2011-ben.
2009. 07. 24. 15:28
Egymilliárdból épül pelletgyár Tiszaújvárosban
Csütörtökön teszik le Tiszaújvárosban annak a pelletgyárnak az alapkövét, ami csaknem egymilliárd forintos beruházással épül.
2009. 07. 22. 11:03
Magyar pelletgyár a határon túl
Kárpátalja legnagyobb magyar tulajdonú ipari beruházásában készült pelletgyártó üzemét nyitotta meg a Skála-Energy Kft. Técsőn.
2009. 07. 07. 11:13
Biomassza-fűtés a Pannonhalmi apátságban
Biomassza-fűtőmű létesítésére 183 millió forint támogatást, a gázmotoros kapcsolt energiatermelés megvalósítására pedig 24 millió forintos támogatást nyert a Pannonhalmi Főapátság az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP) keretében - közölte Várszegi Asztrik püspök, főapát a kivitelezési szerződéskötés alkalmából csütörtökön.
2009. 06. 29. 11:43
Pellet-fűtésre áll át a hevesi önkormányzat
A hevesi önkormányzat úgy döntött, hogy környezet- és költségbarát fűtési megoldás mellett kötelezi el magát. A település intézményeinek fűtésrendszerét földgázüzeműről pellet-rendszerűre cseréli.
2009. 06. 29. 10:39
Határidőre elkészül a várdai biogázüzem
Időarányosan épül a várdai biogázüzem. Kiadták az egységes környezethasználati engedélyt, a napokban kezdték meg az üzembe vezető közlekedési csomópont kiépítését.
2009. 06. 23. 10:16
Korszerűsítenék az intézmények fűtési rendszerét
A fűtés területén szeretne a szolnoki önkormányzat előrelépni az alternatív energia, a mezőgazdasági zöldenergia felhasználásban. Mezőgazdasági melléktermékből, szalmából gyártanának pelletet, mellyel egyharmadára esne vissza a fűtési költség.
2009. 06. 19. 09:44
Biomassza-erőmű Komlón: olcsóbb fűtés, tisztább levegő
Június 25-én írják alá a támogatási szerződést, így hamarosan kezdetét veszi a Zobák aknára tervezett biomassza-erőmű építése. A gáznál jóval olcsóbb fűtőanyagot hasznosító kazán 500 millió forint pályázati pénzből, és összesen 700 millió forint önrészből épülhet meg az elkövetkező hónapokban.
2009. 06. 16. 10:25
Csatlakoznak a térségi biomassza-programhoz
A biomassza mellett tette le a voksát a bakonyszombathelyi képviselő-testület.
2009. 06. 07. 20:56
Biomasszára vált Nyíregyháza
Megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítés kezdődik az Európai Unió támogatásával a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola sóstóhegyi tagintézményében - jelentette be Gerda István, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója.
2009. 05. 27. 10:34
Jövőre kezdődhet a bioerőmű építése Tamásiban
Biomassza és biogáz erőmű épül Tamásiban, már készülnek a tervek az engedélyeztetéshez. Ez még nem jelenti azt, hogy előrehaladott állapotban van a projekt.
2009. 05. 13. 11:01
Somogyi fűrészpor kerülhet a zalai pelletüzembe
A pelletfűtés a gáztól független hőtermelés egyik fő alternatívája. A létrejövő Regionális Pellet Klaszternek somogyi tagja is van: a barcsi Ivelics Ramon az egyik szakértő.
2009. 05. 04. 10:20
Milliárdos tartozás lett a biomassza-erőműből
Egy éve még az évtized gazdasági sikertörténetének ígérkezett a Szászberekre tervezett környezetvédelmi nagyberuházás: a biomassza-erőmű és a szomszédságába elképzelt pelletüzem. A sikerben tovább reménykedünk, ám a gépezetbe homokszem került.
2009. 04. 08. 12:26
8 milliárdos bioerőművet építenek Kaposváron
Biogáz fűtheti a jövőben a kaposvári kazánokat. 8 milliárd forintos beruházás kezdődhet jövőre a somogyi megyeszékhelyen, a bioerőmű 2012-re készül el a tervek szerint.
2009. 04. 06. 10:37
Túlsúlyban a biomassza
Magyarországon a hasznosítás szempontjából a biomassza körülbelül 90 százalékát adja a megújuló energiaforrásoknak - hangzott el a szolnoki Hozam Klub konferenciáján, melyet a megújuló energiaforrások hasznosítása témájában tartottak.
2009. 03. 27. 09:29
Megújuló energiák központja Szabolcsban
Magyar-spanyol együttműködés eredményeként létesül megújulóenergia-kutató-, biomassza- és geotermikus központ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentették be az érintett felek sajtótájékoztatón Nyíregyházán kedden, ahol aláírták a szándéknyilatkozatot.
2009. 03. 20. 10:50
Szertefoszló bioetanol-álmok Csabacsűdön
Szertefoszlani látszanak a csabacsűdi, szarvasi, gyomaendrődi és más környékbeli kukoricatermelő gazdák biztos piacról szőtt álmai. Közülük nagyon sokan abban bíztak, hogy a Csabacsűdre tervezett, évi 300 ezer tonna kukoricát feldolgozó bioetanol-üzem hosszú évekre megoldja értékesítési gondjaikat.
2009. 03. 17. 08:49
Talajjavítás biomassza-hamuval
A biomassza erőművekben és fűtőművekben képződő veszélyes hulladékokat újrahasznosító kísérleti üzem épül Szolnokon; az erről szóló konzorciumi szerződést kedden írták alá Pétfürdőn - közölte a konzorciumban részt vevő Nitrogénművek.
2009. 02. 11. 09:49
Csorvásiak a fenntarthatóságért
Csorváson egyre nagyobb hangsúlyt kap az alternatív energiaforrások kihasználása.
2009. 02. 09. 09:37
Pelletüzem Beleznán
Somogyi gazdáknak is megélhetést adhat az a pelletüzem, amit csütörtökön avattak Beleznán, a somogyi határ mentén fekvő zalai településen.
2008. 11. 28. 09:58
Legfrissebb
Legolvasottabb
Eseménynaptár
| augusztus 17. | Farmer Expo, Debrecen |
| augusztus 31. | Stihl Timbersports döntő, Bükkzsérc |
| szeptember 13. | HAICTA 2013, Korfu |
| október 24. | STIHL Timbersports Világbajnokság |
