2013. május 24. péntek, Eszter, Eliza

Hal

Kétméteres harcsa akadt horogra Szarvason

A Kákafoki holtág szarvasi szakaszán fogott ki egy horgász egy 207 cm-es harcsát a napokban. Bakró Géza lapunknak elmondta, az egyik botot már éppen kivette, mikor a másikon kapott a hal.

2013. 04. 10. 11:46

Kiváló helyezéseket szereztek tavaly a békési horgászok

Megkezdődött az idei versenyszezon, 2012-ben több versenyző kontinens- és világbajnokságon is megmérethette magát.

2013. 04. 08. 11:07

Áder és a rapsic; pecásból halőr

A balatoni specialitásokat egyelőre nem mindenben veszi figyelembe a készülő halgazdálkodási törvény tervezete - ezt Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója mondta kedden a halászatról és horgászatról tartott parlamenti nyílt napon. Ezen felszólalt Áder János köztársasági elnök is, aki köztudottan szenvedélyes horgász.

2013. 03. 27. 09:23

Elúsztak a pontyok

Idén először végeztek haltelepítést a Bács-Hosz munkatársai. Kilenc helyszínen háromnyaras, horogérett pontyokat tettek az élővizekbe.

2013. 03. 18. 10:33

Brazil miniszter is segédkezett a balatoni csukatelepítésnél

Brazil miniszter közreműködésével telepített megjelölt kiscsukákat a Balatonba a halgazdálkodási zrt. A négyszáz darab egy-kétnyaras, átlagosan negyven dekás csukából háromszázötven került a keleti medencébe, az északi part öbleinek nádszegélyébe.

2013. 03. 12. 08:52

Ötszáz tonnás horgászzsákmány a Balatonból

Negyvenezer horgász 516 tonna halat fogott ki a Balatonból 2012-ben - ez is kiderül a tavalyi fogási naplók most befejeződött kiértékeléséből.

2013. 03. 05. 13:40

Hatvanezer kiló halat pusztít el négy hónap alatt a szárnyas halász

Nem könnyű vadászni a kárókatonára; nemcsak a vadászt ismerik meg, hanem azt is megjegyzik, hogy hány órakor kezdődik a szolgálata...

2013. 03. 05. 13:39

Félezer halvédelmi bírságot szabtak ki tavaly

Tavaly 485 esetben 18,5 millió forint értékben szabott ki halvédelmi bírságot Jász-Nagykun-Szolnok megyében a megyei kormányhivatal alá tartozó földművelésügyi igazgatóság vadászati és halászati osztálya.

2013. 03. 04. 10:05

Kapás egy éven át - csak pontyból 18 tonnát fogtak a Desedán

Összesen 34 222 kilónyi halat vagyis csaknem tíz százalékkal többet fogtak tavaly a Desedán, mint 2011-ben - derült ki a Kaposvári Sporthorgász Egyesület legfrissebb összegzéséből.

2013. 02. 25. 08:40

Van még hal a Balatonban

Újra vízen a balatoni halászok; az idei első zsákmány a Szigligeti-öbölből származik, ebből mintát is küldött a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az állategészségügyi intézetbe az áttelelő halállomány kondíciójának, egészségi állapotának vizsgálata érdekében.

2013. 02. 22. 08:00

Ebből háború lesz? Tavasszal ne lehessen halászni!

Általános halászati tilalom legyen március 1-je és június 1-je között, ennek érdekében kezdett aláírásgyűjtésbe egy tiszai egyesület.

2013. 02. 18. 08:21

A világ szégyene: horgásztól vesz halat a balatoni vendéglős

Halat a horgászoktól? Honnan kerül a balatoni hal az éttermek asztalára? E kérdésre kendőzetlen őszinteséggel válaszolt egy balatonboglári étterem konyhafőnöke széles nyilvánosság előtt, a köztévé Gasztroangyal című műsorában.

2013. 02. 11. 09:14

Októberfeszt: halra cserélik a tojást a 150 éves üdülőhelyen

Halfesztivál váltja fel a tojásfesztivált Siófokon - ez is kiderült a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén. A rendezvényekért felelős Kálmán Imre Kulturális Központ (KIKK) számos programújdonsággal állt elő, hiába, nem akármilyen év az idei Siófok életében: 150 éve fürdőhely, 120 éve nyilvánították gyógyfürdővé, s 45 éve város. Azt is hangsúlyozni kívánják: Siófokon ma már nem csak a nyár jelenti a szezont.

2013. 02. 05. 15:22

Haltelepítéssel készülnek az idénynyitó horgászversenyre

Szép fogások, gyakori sikerélmény, remek kilátások: az eredményes szezon után új reményekkel és vezetéssel kezdi el az idényt a kaposvári Húskombinát horgászegyesület csapata.

2013. 02. 04. 12:23

Ragadozóvadászat a hideg februári napokban

Jó pár olyan megszállott pecás létezik, aki ilyenkor télen sem adja fel a reményt; februárban - már amíg lehet rá menni - a csuka és a süllő a legnépszerűbb.

2013. 02. 01. 10:34

Kapitális csukát akasztott a bárdi polgármester

Bőven van hal a Zselic kapujának is nevezett Petörke völgyében található tavakban. A horgászegyesület tagjai 59 kg-os(!) átlagfogással zárták a 2012-es esztendőt.

2013. 02. 01. 10:32

Halrablók irtják az állományt

A kishalászok legnagyobb ellenségei a rabsicok és a kárókatonák, miközben az ősi mesterség űzőinek a megmaradásért és a vízért is meg kell küzdeniük.

2013. 01. 31. 08:18

Vízbe fojtott halakért közérdekű munkára ítélték

Az orvhalász nagylyukú leshálóval dolgozik. A hal ebbe beleakad, megpróbál menekülni, vergődni kezd, nem tud normálisan lélegezni, s végül belefullad a vízbe. Ez állatkínzásnak minősül.

2013. 01. 24. 08:40

A meggyilkolt Balogh Lászlót választották az év horgászának

Egy olyan közismert és népszerű pecást választottak meg 2012 legjobb horgászának, aki sajnos nem érhette meg ezt az elismerést; a márciusban brutálisan meggyilkolt Balogh László kapta a posztumusz kitüntetést.

2013. 01. 23. 15:27

Három mázsa harcsát lopott, majd rendőrre támadt az orvhalász

A két férfi vitorlás kishajóval portyázott a Balatonon. Több mint három mázsa harcsát gereblyéztek össze. Majd keménykedtek az intézkedő rendőrrel szemben.

2009. 12. 04. 13:04

Pontycsúszda a Desedába: 300 mázsa halat telepítenek

Csaknem 200 mázsa halat telepítettek csütörtökön a Desedába. A pontyot és a süllőt a szölősgyöröki tavakból szállították a kaposvári tóhoz.

2009. 11. 06. 10:48

Orvhalászok garázdálkodtak a Desedán

Ötszáz méteres hálót emeltek ki a Desedából a halőrök: a benne lévő három mázsa halat - javarészt süllőt - pedig visszaeresztették a vízbe.

2009. 11. 04. 09:22

Eljött a horgászok ideje a Tisza-tónál

Az idegenforgalmi szezon végével a sporthajók levonulnak a vízről, helyüket pedig a horgászok járművei veszik át. A váltásra a vízirendészet is készül.

2009. 11. 03. 09:00

Öreg-tavi nagy halászat

Az Öreg-tavi nagy halászat nyitórendezvényén kétszer is elhangzott, hogy már a két világháború között fontos társadalmi eseménynek számított a tatai halszüret, amire sokan érkeztek a fővárosból és az ország távolabbi részeiből egyaránt.

2009. 10. 26. 08:51

40 tonna hallal végzett a karbofurán

Szeptember óta 40 tonna hal pusztult el a karbofurán nevű betiltott növényvédőszertől a Csepel és Szigetszentmiklós határában lévő kavicsbánya tó területén.

2009. 10. 22. 15:32

Széles kárász: haltelepítés a Balaton fajgazdagságáért

Több mint húsz éve eltűnt, őshonos halat telepítettek a Balatonba Tihanynál.

2009. 10. 20. 09:24

Kettesével védik a töröcskei tavat a rapsicoktól

Éjjel-nappal óvják a töröcskei tavat. Szigorított őrzést rendeltek el a kaposvári pecások.

2009. 10. 19. 11:03

Hatalmas halakra bukkantak a tolnai holtágon

Halbiológusok végeztek felmérést a napokban a tolnai Felső-holtágon, a horgászok vizén - tudtuk meg Versánszki Jánostól, a helyi horgászegyesület elnökétől.

2009. 10. 06. 09:53

Mérgezőek a Tassról ellopott halak

Egészségre ártalmas hatóanyagot tartalmazó antibiotikummal kezelték azokat a pontyokat, melyeket Tass külterületén mára virradóan kifogtak és elvittek ismeretlen haltolvajok.

2009. 09. 29. 09:09

A cukorgyár vize okozta a halpusztulást a Kaposban

A kaposvári cukorgyárból engedték a Kapos folyóba a meleg vizet, ettől pusztultak el a halak folyóban. A cég vezetése a kártérítésről tárgyal a helyi horgászegyesülettel.

2009. 09. 21. 11:48

Halszörnyet akasztott a kaposvári pecás

Fantasztikus szerencse - 18 kilós pontyot fogott egy toponári horgász a Desedán. A hatalmas hal könnyen megadta magát, 20 percig tartott a fárasztás.

2009. 09. 09. 13:40

Halóriás úszkált a holtágon

Közel húsz kilós pontyot fogott a tolnai Felső-holtágon Novák József halőr.

2009. 09. 04. 11:56

Gazdátlanná válhat a Balaton halállománya

Addig semmit sem szabad értékesíteni, amíg törvényben nincs rögzítve, hogy a nonprofit zrt. a jövőben megkapja az éves szinten szükséges normatív állami támogatást.

2009. 08. 27. 09:45

Kitörési ponton a hazai haltenyésztés

A nemzetközi hírű magyar haltenyésztés fordulathoz érkezett: a szenzációs eljárást több megye elismert szakemberei dolgozták ki.

2009. 08. 19. 10:59

Sok a törpeharcsa a holtágakban

Júliusban a fegyverneki vízmű 37 mázsa horogra érett pontyot telepített a holtágakba.

2009. 08. 19. 10:44

Hatalmas harcsa akadt horogra

Húsz perces fárasztás után kézzel emelte a csónakba nemrég a 210 centiméter hosszú és 61 kilogrammos harcsát Mákos István a Dombóvári Horgászegyesület tagja.

2009. 08. 18. 12:51

Hatalmas halszörnyeket rejt a víztározó

Óriás halszörnyet fogott ki egy tatabányai horgász a fehérvárcsurgói víztározóból, és nem ez az első eset.

2009. 07. 30. 11:32

Tíz tonna hal a holtágakba

A horgászok valahonnan mindig időben megtudják, hogy mikor telepítenek halat a holtágakba. Azt is tudták, hogy szerdán délelőtt a szikrai és az alpári holtághoz érkezik majd a szállítóautó a halakkal.

2009. 07. 23. 16:37

A horgászdinasztia újabb büszkesége a tízkilós csuka

Óriási hal akadt ifj. Meszner Sándor horgára szombat hajnalban. A mindössze 19 éves tatabányai tanulónak sikerült egy szenzációszámba menő 1 méter hosszú 10 kilogramm súlyú halat a szákba emelnie.

2009. 07. 22. 09:29

Balaton: önkormányzatoknak a halászati jogot!

Állítsák le a haszonérdekű halászatot a Balatonon! - ezt szorgalmazza a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége. A halakat dézsmáló kormoránokat is gyérítenék.

2009. 07. 13. 09:50

Pusztít az áradás, elúsztak a halak Dél-Somogyban

- Jelenleg a kármentés folyik, gépeket kértünk egy társvállalkozótól, igyekszünk levezetni az árhullámot - így összegzett Németh István, a Tógazda Rt. vezetője, a somogycsicsói halastavak tulajdonosa. A cégnek 60 hektárnyi halastava van a térségben, nyolc halastóból hatot érint a kár.

2009. 06. 30. 09:10

Sokasodnak a halőrök a Balatonon

Horgászokat, vízi polgárőröket is bevon a halőrzésbe a Balatoni Halászati Zrt., hogy hatékonyabban védjék a Balaton halállományát. Ez a nemzeti kincs, amit ránk bíztak, megmaradjon a jövőnek - mondta Varga László, a Balatoni Halászati Zrt. vezetője.

2009. 06. 29. 11:21

Horogérett pontyokat telepítettek

Összesen száztíz mázsa, úgynevezett horogérett pontyot telepítettek az elmúlt napokban Kiskunsági- és a Fűzvölgyi-csatornába.

2009. 06. 25. 09:21

Orvhalászok buktak le

Nappal pecázott, éjszaka leshálózott az a tolnai horgász, akit társával az elmúlt pénteken éjjel értek tetten a tolnai holtágon, a Pipi-ligetnél - tudtuk meg a Tolnai Horgász Egyesülettől.

2009. 06. 23. 10:44

Kutyával ugrasztotta ki a nádasból a rapsicokat a halászmester

A fegyverneki Balogh János ötven évet húzott le halászmesterként, ám manapság nyugdíjasként sem távolodott el a szakmától. Hálókat sző a saját szórakoztatására, illetve néha lejár a közeli holtágra pecázni. S persze emlékszik arra is, amikor kutyával ugrasztották ki a nádasból a haltolvajokat.

2009. 06. 19. 09:38

Hol a balatoni ponty és fogas? Halászok is lopják a halat

A tavalyinál is kevesebb a hal a Balatonban a horgászok szerint. Állítják, szerintük a halászok is rapsicok. Siófokon mostanság az a hír járja, hogy nemrégiben néhány halász lebukott. Ezt Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője is megerősítette, akitől megtudtuk: 130 ezer forint értékű süllőt és pontyot találtak a félresiklott halászoknál.

2009. 06. 18. 11:08

Nincs angolnavész, csak tavaszi halhullás

Nincs ok riadalomra, a Balaton déli partján felfedezhető angolnatetemek mennyisége belefér a szokványos tavaszi halpusztulásba - mondta Bíró Péter, akadémikus, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója.

2009. 05. 27. 10:19

Döglött angolnák csúfítják el a Balatont Földvárnál

Pusztulnak a balatoni angolnák - több száz haltetem lebeg a part közelében a balatonföldvári strandnál.

2009. 05. 26. 10:37

Horgászbalhé: elűzték a szövetséget

Hétfőn, még a határidő lejárta előtt levették a kaposvári horgászegyesület névtábláját az eddigi irodáról. A megyei horgászszövetség választmánya vasárnap szólította fel azonnali kiköltözésre az egyesületet.

2009. 05. 26. 10:34

Egymásnak estek desedai a horgászok

Kizárás fenyegeti a legnagyobb horgászegyesületet a Desedán. Vasárnap a megyei szövetség választmánya hétfő délig adott ultimátumot a kaposvári egyesület tagjainak arra, hogy kipakoljanak az irodájukból.

2009. 05. 25. 12:08