2013. június 20. csütörtök, Rafael

Időjárás

Belvízek keserítik a gazdák életét

Víz alatt vannak sok helyen a mélyebben fekvő szántóföldek a Dun-Tisza közén.

2013. 04. 12. 07:55

Kilenc nap alatt másfél Velencei-tónyi víz ömlött a Balatonba

A Balaton jelenlegi vízállása 113 centi, de csak 115 centi fölött nyitják ki a Sió-zsilipet. Hiába lépték már át a felső szabályozási szintet, a hidrológiai körülményeket és a vízgyűjtő területén kialakult helyzetet is figyelembe kell venni a vízleeresztéshez.

2013. 04. 10. 11:57

Csökken a belvíz Békés megyében

A hidrológiai helyzetre való tekintettel továbbra is harmadfokú készültség van érvényben a Fehér-Körösön, a Fekete-Körösön, a Kettős-Körösön, a Hármas-Körösön, a Sebes-Körös alsó szakaszán, a Berettyón és a Hortobágy-Berettyón ? tájékoztatta lapunkat Bak Sándor, a Kövizig igazgatója.

2013. 04. 10. 11:44

Czerván: egyelőre nem beláthatók az időjárás okozta károk

A mezőgazdasági munkák két-, háromhetes késésben vannak a kedvezőtlen időjárás miatt - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormányzat által megújított kárenyhítési rendszer tavaly már sikeresen működött a mezőgazdaságban, és az idén is ez szolgálja a gazdálkodókat. Utalt ugyanakkor arra, hogy az időjárás okozta károk mértékét ténylegesen még nem lehet megmondani - írja az MTI.

2013. 04. 10. 09:27

Még kritikus a helyzet a Kapos alsó szakaszán

Kedvező volt az elmúlt napok csapadékmentes időjárása bel- és árvízvédelmi szempontból. Sok helyen csökkent a vízszint, ám olyan területek is vannak, ahol a hétvégén magasabb szintű védelmi készültséget kellett elrendelni.

2013. 04. 09. 09:52

Több száz ember a gáton

Százak védekeznek az ár- és belvíz ellen Békés megyében. A Hortobágy-Berettyó mezőtúri hídjánál a várható erős széllökésekre felkészülve, a hullámverés elleni védekezésre való felkészülés jegyében hétfőn fóliás töltésbevédést hajtottak végre. Ez több Békés megyei település szempontjából is fontos óvintézkedésnek számít.

2013. 04. 09. 09:43

Harmadfokú belvízvédekezési készültség a Dráván

A Dráva-menti belvízvédelmi szakaszon III. fokú belvízvédekezési készültséget rendeltek el.

2013. 04. 08. 11:42

A nagyiváni vésztározóba vezetik a Hortobágy folyó vizét

Szakemberek dolgoznak a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán található ágotai árvízi vészelzáró mű lezárásán 2013. április 5-én.

2013. 04. 08. 11:12

Újabb szivattyúkat telepítenek az árvízkapuhoz

A már üzemelő 24 szivattyú mellé további 12-t telepít a KÖVIZIG a mezőtúri árvízkapuhoz, mert a Köröst és s Hortobágy-Berettyót tovább árasztja a lehullott csapadék.

2013. 04. 08. 11:05

A méhészek elkeseredtek

A földekre ott sem lehet rámenni, ahol nincs belvíz, így a tavaszi vetést még nem lehet előkészíteni, noha ilyenkor már javában vetik az árpát, a zabot, a borsót. A méhészek is aggódnak.

2013. 04. 04. 16:03

121 kilométerrel nőtt a harmadfokú készültség

A Körösök és a Berettyó védvonalain 121 kilométerrel nőtt a harmadfokú árvízvédelmi készültség csütörtök reggelre, így összesen már 247 kilométer hosszúságban van érvényben a legmagasabb fokú készültség a folyókon levonuló árhullámok tetőzése és az esőzések okozta újabb áradások következtében.

2013. 04. 04. 15:55

Békésben a szántóföldek több mint harminc százaléka vízzel telített

Békés megyében a szántóföldek több mint harminc százaléka vízzel telített, ebből 13 900 hektár víz alatt áll, és további 102 600 hektáron a vízszint elérte a talaj felső rétegét - tájékoztatta a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága szerdán az MTI-t.

2013. 04. 04. 15:53

A védvonalakon megjelentek az árvízi jelenségek

Továbbra is több száz ember vesz részt Békés megyében az ár- és belvíz elleni védekezésben.

2013. 04. 04. 15:52

Belvízben dagonyáznak a kígyósi marhák

Számos Békés megyei településen okoz kisebb-nagyobb gondokat az elmúlt időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék. Az árvíz mellett a belvíz ellen is védekezni kell.

2013. 04. 03. 13:48

Több helyen beindították a belvízvédelmi szivattyúkat

Eddig Bács-Kiskunban két helyen rendeltek el másodfokú belvízvédelmi készültséget.

2013. 04. 03. 13:46

Támad a belvíz - Tűkön ülnek a gazdák

Jelentős késésekkel tudják csak megkezdeni a gazdák a tavaszi munkálatokat. Jelenleg 64 ezer hektárnyi vetés-szántó van víz alatt, ami miatt április közepe előtt nem lehet árpát és zabot vetni - írja a Világgazdaság.

2013. 04. 03. 09:04

Az árkok karbantartása a tulajdonos feladata

Óriási területeket fenyeget a belvíz Tolna megyében. Vasárnap este ugyan a megye valamennyi vízfolyamán csökkenőben voltak a vízszintek, de a húsvét utáni hétre is kiadós esőket ígér az előrejelzés.

2013. 04. 02. 11:04

Belvízgondok Somogyban, folyamatos a védekezés

Az észak-somogyi vízi társulat területén 315 hektárt borít belvíz, a dél-balatoni térségben 225 hektárt. Taszár környékén napok óta áll a víz: számos csapadékelvezető árok feltelt, s a legelőkről sem folyt el a napokban lehullott csapadék.

2013. 04. 02. 11:01

Tetőzött a vízállás a Fekete-Körösön

A hétvégén Békéscsabán, Sarkadon és Gyomaendrődön belvíz miatt kértek segítséget a tűzoltóktól a helyiek.

2013. 04. 02. 10:45

Belvízveszély: már most az olvadástól rettegnek az emberek

- A tavalyi évet úgyse lehet alulmúlni - mondja Bátori Lajos kétpói gazda, amikor az idei kilátásokról kérdezzük. - Olyan kevés volt a csapadék, hogy összesen hat zsák kukoricám termett!

2013. 03. 27. 09:21

Munkában a szivattyútelepek

Az elmúlt napok, hetek csapadékos időjárása és a belvíz miatt Bács-Kiskun megyében több helyen működésbe léptek a szivattyútelepek.

2013. 03. 26. 09:33

Egy nap alatt kétezer hektárral nőtt az elöntött terület

Egy nap alatt kétezer hektárnyi terület került víz alá a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) illetékességi területén.

2013. 03. 25. 09:08

Elfagytak a rügyek. Drága lesz idén a sárgabarack?

A barackosokban van, ahol 10, de van ahol 70-80 százalékos a fagykár. Voltak völgyek, ahol mínusz 9 fokot is mértek, a pontos kárról majd a virágzást követően lesz információ.

2013. 03. 21. 13:13

Bedőlt fák miatt kellett lezárni a Rám-szakadékot

Az elmúlt hét második felének rendkívüli időjárása a Rám-szakadékban is károkat okozott. A turistautat a Pilisi Parkerdő Zrt. a károk felszámolásáig átmenetileg lezárta.

2013. 03. 21. 13:01

Kisebb árhullám vonul le a Tiszán a napokban

Március 15-én kisebb árhullám indult el a Tiszán, ez jelenleg Tiszabercel térségében tetőzik, a Közép-Tiszán a következő napokban ezért további vízszintemelkedéssel kell számolni.

2013. 03. 21. 12:59

Elhulló csirkék és késés a vágóhidakon

Az előzetes becslések szerint akár a félmilliárd forintot is elérheti a baromfiszektor időjárás miatti kára - figyelmeztet Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke. A hétvégi időjárás négy nagyobb integráció működését akadályozta: a Gastor, a Gallus-Taravis, a Hercsi-Hús, illetve a BaromfiCoop eddigi összesített vesztesége a brojlertelepeken tapasztalt, napokig tartó áramszünet miatt eléri a 200-250 millió forintot - írja a Napi Gazdaság.

2013. 03. 20. 12:31

Közel háromszázan dolgoznak az árvízi védekezésben

Az elmúlt 24 órában az árvízvédekezésben 233 ember vett részt. A belvízvédekezés is folyamatos, több telepen is folyamatos szolgálatot látnak el.

2013. 03. 20. 10:22

Megúszhatta a szőlő a fagyot?

Aggódnak a szőlősgazdák. Vasárnap hajnalban több helyen mértek a Kunsági Borvidéken -8-12 fokot.

2013. 03. 20. 10:05

Eddig sikerült megúszni, hogy minden ússzon

A Duna egyelőre jól bírja az olvadó hó levezetését, sem árvíz, sem komolyabb belvíz nem fenyeget a térségben.

2013. 03. 19. 09:08

Másodfokú készültség a Fekete-Körösön

Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el szombaton a Fekete-Körös védvonalain.

2013. 03. 18. 10:37

Fagy fenyegeti a szőlőt

Vasárnap hajnalban kiderül, lesz-e szüret az idén. Tartanak a komoly fagytól a borászok.

2013. 03. 18. 10:32

Tönkreteheti az idei termést a közelgő kemény fagy

Megmutatta magát a tavasz, a húsz fokos melegben jólesett sétálni, a kiskertekben dolgozgatni. Csütörtök estétől azonban visszatér a tél. Sokan attól tartanak, a fagyos idő árthat a növényeknek is.

2013. 03. 13. 14:57

Másodfokú árvízvédelmi készültség a Fekete-Körösön

A hidrológiai helyzetre való tekintettel kedden 6 órától I. fokú árvízvédelmi készültséget, 8 órától II. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Fekete-Körös védvonalain ? tájékoztatta lapunkat a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

2013. 03. 13. 09:10

Nefela: Azok is élvezik a hasznot, akik nem fizetnek érte

Olyan ez, mint a szakszervezet. Azok is élvezik az elért eredményeket, akik nem fizetnek tagdíjat. A Nefela jégelhárító rendszer több tízezer gazdálkodó feje fölé tart képzeletbeli védőernyőt, de csak kevesen fizetnek érte. Viszont így megbukhat az egyesülés.

2013. 03. 13. 08:21

Meteorológiai állomás az óvodaudvaron

A békési Fürkész Központi Óvoda nem mindennapi eszközzel gazdagodik ebben az évben.

2013. 03. 12. 08:49

A rossz időt is betiltják? Magánportálon viharvideó se lehetne

Nem lehet rosszidő-előrejelzéssel riogatni a népet? Csak végzett szakember tehet közzé időjárási adatokat az interneten? Netán a rossz időt is ?betiltják?? Az időjárás-előrejelzéseket közlő magán hírportálok (melyeknek a nézettsége esetenként ma már látványosságuk, információgazdagságuk okán a többszöröse az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapjának) ismét ?kiakadtak? a frissen napvilágra került törvénytervezeten.

2013. 03. 07. 09:53

Még bőven képes vizet befogadni a talaj

A hóolvadással összefüggő, komolyabb árvízi jelenségekre már nem számítunk a Jászságban - összegezett portálunk érdeklődésére Horváth Béla.

2013. 03. 06. 12:15

A téli fagyveszély mögöttük, a szeszélyes tavasz előttük

Ha jó termés lesz, akkor 0,4-0,6 százalékkal emelheti a hazai GDP értékét idén az agrárium. A szőlészek és a gyümölcstermesztők reménykednek.

2013. 03. 06. 12:07

Égi áldás? Belvízbe fulladhatnak a somogyi szántóföldek

A hetek óta tartó esőzés következményeit már megyeszerte érzékelik a szakemberek. Kaposfő, Kiskorpád és Kisasszond közelében számos helyen 5-50 négyzetméteres vízfoltok borítják a szántót.

2013. 02. 28. 14:36

Megúszhatjuk a belvizet?

Előnye is van a tavalyi aszálynak: a talaj vízbefogadó-képessége most sokkal nagyobb, így talán kevésbé kell félni a belvíztől. Felkészült az ország az ár- és belvizekre?

2013. 02. 25. 08:33

Készültség a belvízveszély miatt

Újabb belvízvédelmi szakaszon vált szükségessé a szivattyútelepek üzembe helyezése az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék elvezetése érdekében.

2013. 02. 11. 13:54

Közelebb a góchoz - pontosabb viharjelzés a kistérségeknek

Tavaly csaknem negyedével több baleset, vízkár történt megyénkben a szélsőséges időjárás miatt, mint 2007-ben. A meteorológiai szolgálat kistérségi vészjelző és riasztórendszerét éppen a hatékonyabb megelőzésre, a károk mérséklésére találták ki.

2009. 12. 03. 10:53

Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza több szakaszán

A csapadékos időjárás miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza több szakaszán, így Szolnok belterületén és a Mezőtúr-Himesdi árvízvédelmi szakaszon.

2009. 11. 24. 09:46

A jégeső-elhárítás miatt volt kevesebb csapadék?

A helyi gazdák között van, aki szerint a faluban üzemeltetett jégeső-elhárító berendezés az oka annak, hogy a Fácánkert környéki földeken idén kevesebb eső esett, és emiatt alacsonyabbak a termésátlagok, mint más területeken.

2009. 10. 19. 11:25

Talajmunkák: gép és gazda küszködik a határban

Harmadával, negyedével többe kerül most a vetést előkészítő talajmunka, mint máskor. Az aszály és a szélsőséges csapadékeloszlás egyre nagyobb alkalmazkodást kíván a gazdáktól.

2009. 10. 13. 09:26

Közelíti a vészesen alacsony vízállást a Duna

Megközelítheti a kritikus egyméteres szintet a Duna, amely hat éve érte el az eddigi negatív rekordot. A hajóforgalmat is korlátozhatják.

2009. 10. 12. 09:13

Aszály és szárazodás: nyakunkon a víz- és élelmiszerhiány!

Az elmúlt 30 évben több aszályos év volt, mint a 19. században összesen! Akárki akármit mond, változik a környezetünk, s erre készülnünk kell.

2009. 10. 08. 15:59

Akár gyalog át lehet kelni a 40 centis Tiszán

Szeptember 30-án öt centire megközelítette a hat évvel ezelőtti negatív vízállási rekordot a Tisza. A meteorológusok jelentős mennyiségű csapadékot jósolnak a hét végére, így érkezhet egy kis vízutánpótlás.

2009. 10. 08. 10:31

Egyre nagyobb gondokat okoz az őszi szárazság

Hatalmas gondokat okoz a csapadékhiány a mezőgazdaságban. Vetni is alig lehet a szárazságban.

2009. 10. 07. 14:25

Talaj-előkészítés: ne várjunk az esőre!

Az őszi kalászosok alá a kiszáradt földeken megfelelő magágyat készíteni hagyományos módszerekkel szinte lehetetlen. Úgy tűnik viszont, hogy az esőre sem érdemes várni.

2009. 09. 30. 14:19