Tej 
További támogatások a tejtermelőknek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte annak a mintegy 5,8 milliárd forint tejtámogatásnak a kifizetését, amelyből összesen több mint 5100 gazdálkodó részesedik.
2013. 04. 16. 15:25
Sürgős megoldásra vár az aflatoxin-ügy
Továbbra is jelentős mennyiségű tejet kell megsemmisíteniük Tolna megyei kistermelőknek a megengedettnél nagyobb aflatoxintartalom miatt. A Tolna Megyei Agrárkamara kármérséklést kér a termelőknek - írja az MTI.
2013. 03. 13. 08:33
Nem kell aflatoxinos tej
E hét elejétől naponta több tízezer liter tejet kénytelenek a Tolna megyei termelők megsemmisíteni, mert a lefejt mennyiségben a megengedettnél magasabb az aflatoxin. A rossz hír zömében a kistermelőket érintette, akik elkeseredésükben azt fontolgatják, hogy az érintett hatóság udvarára öntik a tejet.
2013. 03. 11. 09:16
Kényszerszünet után megnyíltak az iskolatejcsapok
További somogyi iskolák csatlakoztak a hónap elejétől az iskolatejprogramhoz. A Klebelsberg központ (KLIK) intézményei közül számosan már január óta kapják az ellátmányt, s csak kéthetes kényszerszünetet kellett elkönyvelniük a szállítói szerződések átírása miatt. Kaposvár intézményeiben a héten jelent meg az iskolatej, az elmúlt évi kihagyás után ismét.
2013. 03. 08. 10:54
Nem jól tejel a tehéntartás
Hazánkban jelenleg egy ember évente 170 liternek megfelelő tejet, tejterméket fogyaszt, ennek harmada nem hazai. A számok önmagukért beszélnek: kevés tejet fogyasztuk és az is zömében import.
2013. 02. 11. 13:57
Egymásra találtak a tejporgyár dolgozói
Nyolc évvel bezárása után közös múltidézésbe kezdtek az egykori gyulai tejporgyár dolgozói, illetve mindazok, akiket ilyen-olyan emlékek fűznek az üzemhez.
2013. 02. 11. 08:51
Lovagias gomolyások
Kiss Ferenc még gyermekkorában látta, hogy a bárpultokon az italok mellett ott található a sajt is. Akkor határozta el, hogy sajtot fog készíteni.
2009. 11. 26. 10:05
Házhoz megy a házi tej
Tejmobil járja hamarosan a kiskunmajsai utcákat. Bera András vállalkozását a kényszer szülte, az alacsony felvásárlási ár miatt kellett újítania.
2009. 11. 25. 10:17
Segítség nélkül hamar bedobhatják a törölközőt a tejtermelők
Jelenleg literenként 15 forint a tejtermelők vesztesége. A feldolgozók 55-60 forintot adnak egy literért, a boltokba 100 forint körül kerül, mi, vásárlók pedig 180-220 forintért vehetjük meg.
2009. 11. 24. 10:25
Tej van, de nincs mit aprítani bele
Elkeseredettek a gazdák, a tehenészetek az alacsony tejfelvásárlási árak miatt. A legtöbb helyen felérték tartalékaikat, így vágnak neki a következő esztendőnek.
2009. 11. 11. 09:52
Tejpiaci válság: ez a vég, és kész
Több tonna külföldi eredetű dobozos tejjel kevert trágyát szórt szét Herceghalmon és Bicskén két nagyáruházi depó előtt egy tehenész tegnap. A nagyvárosokban tejet öntöttek az utcákra, csatornákba, ingyen tejet osztogattak, és mellbevágó módon tucatnyi levágott marhafej került az agrártárca fővárosi épülete elé. A rendőrség számos esetben tett feljelentést.
2009. 11. 06. 11:00
Ismét beindult a munka a kunszenti tejfeldolgozó üzemben
A korábban ugyanitt sajtkészítéssel foglalkozó céget felszámolták, ezt követően az üzemet a Hungaro Tejfeldolgozó Kft. vásárolta meg.
2009. 11. 06. 10:44
Levágott marhafejek - végét járja a magyar tejipar
Horrorisztikus tüntetés: levágott marhafejek, trágyalé és tej az utcán. Heves megyei tejtermelők is tiltakoztak.
2009. 11. 06. 10:39
Ingyen tej a Metro és a Tesco előtt, tüntetnek a tejtermelők
A somogyi állattartók is megelégelték a megalázó tejárakat; csütörtökön tíz órától a pécsi Tesco és a Metro közelében demonstrálnak.
2009. 11. 05. 10:39
Újra tüntetnek a tejtermelők
November 5-én, csütörtökön az ország több pontján ismét tüntetnek a tejtermelők. Csökken a tehénlétszám, felszámolják a tehenészeteket, mert a literenkénti 15-20 forintos veszteséget nem tudják elviselni.
2009. 11. 04. 09:26
A hevesi tehenészek is tüntetnek a fővárosban
Csütörtökön az ország több városában is demonstrálnak majd a tejtermelők az alacsony felvásárlási árak, s egyéb próblémák miatt.
2009. 11. 04. 09:16
Kunszentmártonban nyitott tejfeldolgozót a Csabatáj
Kunszentmártonban átadták azt a sajtüzemet, melyet a békéscsabai Csabatáj Zrt. által létrehozott Hungarotejfeldolgozó Kft. működtet.
2009. 11. 03. 08:55
Tejjel locsolnak a csehek
Nem csökkent a cseh tejtermelők felháborodása az unió múlt héten bejelentett intézkedései után sem. Holnap félmillió liter tejet öntenek ki országszerte. Ezzel tiltakoznak az alacsony felvásárlási árak ellen - jelentette be Jan Veleba, a cseh agrárkamara elnöke.
2009. 10. 28. 14:09
Tejpiac: végre engedett Brüsszel!
A 2010. évi uniós költségvetés terhére 280 millió euróból úgynevezett tejalapot hoz létre Brüsszel. A hónapok óta tartó tejes demonstrációk 21 tagország és a Parlament nyomása elérte célját: az Európai Bizottság végre elkülöníti a keretet a válságos ágazat megsegítésérre. A termelők mégsem elégedettek.
2009. 10. 20. 09:29
Utalják a tejtámogatásokat
- A vártnál korábban kezdte el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését, erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor — tájékoztatott Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
2009. 10. 19. 15:48
Sok tízezer tehenészről döntenek
Ma akár 300 száz millió eurós rendkívüli támogatásról is dönthetnek az unió agrárminiszterei luxemburgi tanácskozásukon. Az Európai Parlament az összeget már megszavazta, de a végső döntést hozó Európai Bizottság és 7 tagállam nem igazán ért a módszerrel egyet.
2009. 10. 19. 12:04
Átvészeljük-e a tejválságot?
Újabb demonstrációt terveznek a hazai tejtermelők október végére a mesterségesen alacsonyan tartott tejárak miatt. Kivonulnak a feldolgozók, a kereskedelmi láncok és az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épületei elé, mivel a kialakult helyzet ellen ők is tehetnének.
2009. 10. 19. 11:40
Kecskeszappan: mire jó a kecsketej
Nemcsak túró és sajt készíthető kecsketejből, hanem szappan, arckrém és testápoló is. A Rákoshegyen élő ötgyerekes házaspár emiatt kezdett kecskét tenyészteni.
2009. 10. 19. 11:34
Elképesztő: Brüsszel most a tejtúltermelést bünteti!
Öt európai uniós tagországot összesen 99 millió eurós brüsszeli bírság fenyeget amiatt, hogy idén túllépték tejértékesítési kvótájukat - jelentette be az Európai Bizottság Brüsszelben.
2009. 10. 16. 12:14
Van elég pénz iskolatejre
Téves az az ellenzéki körökben hangoztatott állítás, miszerint megfeleződne jövőre az iskolatej-programra szánt állami támogatás. A kormányszóvivő szerint az egy úgynevezett felülről nyitott pénzkeret, vagyis igény szerint bővíthető.
2009. 10. 15. 09:16
Kecsketej: büdösnek hiszik, azért nem vásárolják
Láttak már szebb napokat is a magyarországi kecsketenyésztők. A kecsketejből készült termékek iránt van kereslet, ám az ágazat jelenlegi szervezetlensége hátráltatja a megfelelő piaci pozíciók elérését.
2009. 10. 14. 12:13
Csak csepegni fog a tejpénz
Több és időben elhúzódó részletekben jutnak csak hozzá a tejtermelési támogatásokhoz a tehenészetek - derült ki a tej terméktanács tájékoztatásából.
2009. 10. 13. 09:46
Tej: élet, erő, veszteség
- Bekövetkezett, amitől hiába óvtam az Európai Bizottságot, a magyar agrárminisztert, hogy ne szavazzák meg a tejkvóta emelését - hangsúlyozta egy lapinterjúban Glattfelder Béla, az Európai Parlament (EP) fideszes néppárti képviselője.
2009. 10. 12. 13:36
Az iskolatejért kampányolnak
Az iskolatej népszerűsítése érdekében nagyszabású országos akciót folytat október 5—16. között a Tej Terméktanács, valamint az FVM Agrármarketing Centrum Kht. A kampány keretében elsősorban azokat az iskolákat keresik meg, melyek a korábbi években igényeltek iskolatejet, idén azonban már nem tették ezt meg.
2009. 10. 09. 10:32
Ingyenjoghurt az orosházi gyerekeknek
Az orosházi óvodások és az általános iskolások már a keddi tízórai szünetben kanalazhatták a finom gyümölcsös joghurtot, hiszen 12 ezer pohár finomság érkezett ingyen Orosházára, a helyi gazdakör szervezésében.
2009. 10. 07. 11:53
Valamit terveznek a tejesek
Ma rendkívüli találkozón egyeztetnek az Európai Unió agrárminiszterei. Cél, a tejágazati válság mérséklése. A termelők türelme elfogyott. A hazai érdekképviselet is arról tárgyal, milyen, keményebb módon fejezze ki tiltakozását.
2009. 10. 05. 12:48
Az Unió bővítené a tejágazat válságkezelő alapját
Az Európai Unió hozzon létre, illetve bővítse jövőre azt a pénzalapot, melyet a közösség tejtermelőinek megsegítésére használhatna fel - ez a lényege a héten Brüsszelben kezdett költségvetési tárgyalásnak, mellyel 320 millió euróval növelnék az ágazat válságát oldó keretet.
2009. 10. 05. 12:42
Vizezett lötty helyett házi tej az automatából
Miközben tömeges csőd fenyegeti a somogyi szarvasmarhatelepeket, a nagybajomiak új értékesítési formába kezdtek. Szombattól automatából árulják a tejet Kaposváron.
2009. 10. 05. 12:25
Egy hét múlva eldől a tejesek sorsa
Több millió liter tejet öntöttek már ki tiltakozásként az utcákra vagy földekre az elmúlt napokban az uniós gazdák. A tejtermelők így szeretnék rávenni az EU mezőgazdasági bizottságát, hogy ismét térjenek vissza a régi kvótarendszerhez. A magyar gazdák október 5. után kezdenek tiltakozó akcióba, ha a bizottság ülésén nem lesz kedvező döntés.
2009. 09. 30. 14:25
Tejesek petíciója a miniszternek
Drasztikus lépéseket helyeztek kilátásba a tejtermelők, amennyiben a kormány nem áll ki mellettük és nem siet az ágazat megsegítésére.
2009. 09. 28. 12:11
A ráfizetés szinonímája lett a tej
A Völgységben tanácskoztak szerdán az Európai Hegyitarka Tenyésztők Egyesülete 28. nemzetközi kongresszusának résztvevői. Az országok próbálnak közösen nyomást gyakorolni az unióra a tej alacsony felvásárlási ára miatt.
2009. 09. 25. 11:43
Bát-Tej Kft.: nagyratörő beruházások
Kitűnő elképzeléseken nyugvó, jó pályázatokkal alátámasztott, koncentrált fejlesztéssel, rövid idő alatt is lehet nagyratörő beruházásokat megvalósítani. Jó példa erre a bátai Bát-Tej Kft. Az alig 10 éve alakult vállalkozás máris korszerűsítette tejtermelő és tejfeldolgozó üzemét. Állattartó telepükön nagy és gondosan megválasztott állománnyal foglalkoznak.
2009. 09. 24. 13:25
16 milliárd a tejesek támogatására
A tejpiaci zavarok enyhítése érdekében még az ősszel - előreláthatóan októberben - kifizetik a tejkvóta-támogatást.
2009. 09. 24. 10:39
Emelkedhet a tej ára - Vegyünk kiwit!
A világ legnagyobb tejtermék exportőre, az új-zélandi Fonterra Cooperative Group 12%-kal megemelte a tej világpiaci árára vonatkozó 2009-es évi várakozását - írja a Marketwatch.
2009. 09. 23. 14:09
40 millió liter tej lett oda
Egy hete folyamatos demonstrálnak a tejtermelők Európában. Tegnap összehangolt megmozdulásokat tartottak, többek között az unió központjában, Brüsszelben is. Európa szerte tegnap 40 millió liter tejet öntöztek szét a dühös tehenészek. Egyelőre nem közeledik az ő és az Európai Bizottság álláspontja.
2009. 09. 23. 09:35
Tejpiac: az Európai Parlament nekiment a Bizottságnak
Az EP-képviselők csütörtöki döntése értelmében legalább februárig megkapják a tejtermelők az eddigi támogatásokat. A parlament szerint az Európai Bizottság eddigi intézkedései messze nem voltak elegendőek.
2009. 09. 22. 12:34
Kondoroson és Szarvason is áll már tejautomata
A napokban Kondoroson és Szarvason is felszereltek egy-egy tejautomatát, így Békés megye újabb két településén vásárolhatnak közvetlenül a termelőktől származó tejet a fogyasztók.
2009. 09. 18. 12:14
Hárommillió liter tej folyik az utcákon!
Egyre terjed az európai tehenészek tiltakozása. Ma 3 millió liter tejjel mossák fel az utcákat, belga és német tejtermelők mintegy 140 traktorral több órára elrekesztették kedden a forgalmat a két ország határátkelőjének közelében a Liége-t Aachennel összekötő autópályán.
2009. 09. 16. 16:08
Az osztrák parasztok sem adnak tejet
Csatlakoztak szombaton az osztrák tejtermelők francia társaikhoz, és ők is sztrájkba léptek a zuhanó tejárak elleni tiltakozásul. Ezt szövetségük, az IG Milch jelentette be.
2009. 09. 14. 14:17
Parasztlázadás: besokalltak a francia tejtermelők
Mától nem szállítanak tejet a feldolgozókba a francia tehenészek, sőt egyeseket blokád alá is helyeztek. A tejtermelők hasonló tettekre szólították fel uniós társaikat.
2009. 09. 11. 13:45
Sajtgyárként indul újra a bánhegyesi tejüzem
A tervek szerint október 6-án adják át hivatalosan a Cheese Hungary Kft. nagybánhegyesi sajtüzemét.
2009. 09. 11. 13:18
Szeretlek, magyar tej!
Szeptember 10-ére "jókedvű" tüntetést szervez a tehenekért és a minőségi, magyar tejtermékek fogyasztásáért a Tej Terméktanács és az Agrármarketing Centrum.
2009. 09. 09. 13:48
Brüsszel: semmi szándék a tejválság kezelésére
Magyarország él minden olyan lépéssel, amelyet az európai uniós szabályok lehetővé tesznek a tejágazat átmeneti gondjainak megsegítésére, miután az Európai Bizottság esetleges közös uniós intézkedésekre ezúttal is szerény elképzeléseket vázolt fel a témában - jelentette be Gráf József brüsszeli sajtótájékoztatóján, az EU-tagországok mezőgazdasági minisztereinek ülését követően.
2009. 09. 08. 10:59
Eldőlhet a tejesek sorsa
Azonnali uniós beavatkozást sürget az EU tejágazatának megmentése érdekében a Tej Terméktanács, hogy megállítható legyen az állatállomány csökkenése, valamint hogy az ígért támogatásokat legkésőbb jövő éve elején el lehessen juttatni a gazdálkodókhoz.
2009. 09. 08. 10:54
Az EU hitelessége múlik a tejágazat sorsán
Az Európai Bizottság és személyesen Fischer Boel biztos hitelessége múlik a tejágazat stabilizálására tett bizottsági intézkedések hatékonyságán - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának főtagja, a bizottság mai ülésén, melyről közleményt juttatott el a Szabad Föld Online-nak.
2009. 09. 02. 13:58
Legfrissebb
Legolvasottabb
Eseménynaptár
| augusztus 17. | Farmer Expo, Debrecen |
| augusztus 31. | Stihl Timbersports döntő, Bükkzsérc |
| szeptember 13. | HAICTA 2013, Korfu |
| október 24. | STIHL Timbersports Világbajnokság |
